Orbán Viktor: Nem látok biztató jeleket a kórházakban

Orbán Viktor: Nem látok biztató jeleket a kórházakban

Szokásos, péntek reggeli interjúját adta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak, ahol a magyar kormányfő 9500 koronavírusos betegről beszélt, miközben a tegnapi adatok szerint ez a szám 7537 fő volt. 

Orbán Viktor szerint a kórházak terén

nem lát biztató jeleket, ugyanis az ápoltak száma csak a fertőzöttek arányában csökken.

Bár véleménye szerint még van tartalék az egészségügyi rendszerben. Emlékeztetett, hogy a korlátozási intézkedések két hete léptek életbe és december 10-ig tart, addig is mindenkitől fegyelmezettséget kért. Hozzátette, hogy optimista a jövőt illetően még akkor is, ha ezt a számok egyelőre nem támasztják alá.

Szóba került az oltási terv is erről, a magyar miniszterelnök azt mondta, hogy december-január környékén még nem lesz elég oltás, így elsőként a védekezésben segítő személyeket fogják beoltani. Tömeges oltásra 13 ezer helyszínt jelöltek ki, s ha minden jól megy, akkor a jövő héten már lehet előjegyzésre jelentkezni a torlódás elkerülése végett. 

Karácsony

Az ünneppel kapcsolatban Orbán arról beszélt, hogy mostanában az Operatív Törzs is ezzel a kérdéssel foglalkozik, de egyelőre nem tudná megmondani mire lehet számítani. 

"Szívünkre hallgatva szeretnénk, ha minden család tudna találkozni, de hogy megengedhetjük-e magunknak ezt, 8-10 napnál előbb nem tudom megmondani. Akkor fog ugyanis a kormány dönteni a kérdésben."

Brüsszel

Az uniós vétóval kapcsolatban Orbán leszögezte, hogy

nem gondolták meg magukat, továbbra is a nyári álláspontot tartják elsődlegesnek.

A megegyezés lehetőségét nem zárta ki, de szerinte a jelenlegi pozíciók világosak. A lengyel és a magyar igenre szüksége van Brüsszelnek. 

"A politikai viták összekötése a gazdasági kérdéssel néhány ország politikai döntése. A politikai akarton lehet változtatni, a mienken nem" 

- összegezte a kormányfő, hozzátéve: nem kompromisszumot akar kötni, hanem megoldást szeretne találni a helyzetre.