A Néppárt úgy gondolja, hogy meg tudják győzni a magyar kormányt

A Néppárt úgy gondolja, hogy meg tudják győzni a magyar kormányt

Arra számítunk, meg fogjuk győzni a magyar kormányt arról, hogy az elfogadott jogállamisági rendeletben lefektetett rendszer nemcsak tiszteletben tartja az Európai Tanács júliusi megállapodását, hanem pártatlan mechanizmus is, mert egy olyan tanácsi határozattal zárul majd, amelyet az Európai Unió Bíróságán lehet megtámadni

- mondta a Telexnek az Európai Néppárt (EPP) uniós frakciójának kommunikációs igazgatója. 

Pedro Lopez de Pablo azt is kifejtette, hogy ők azt a mechanizmust támogatják, amelyről a háromoldalú egyeztetésen már megállapodtak az uniós intézmények a német elnökséggel, de ezt blokkolja a magyar-lengyel tandem.

A Néppárt tagja maradhat a Fidesz?

Pedro Lopez de Pablo ezzel kapcsolatban újdonsággal nem tudott szolgálni, Donald Tusk EPP-elnök korábban leszögezte, hogy a Fidesz tagságáról videokonferencián nem lehet dönteni, tehát elmozdulás az ügyben csak akkor várható, ha újra politikai közgyűlést tartanak. A felfüggesztett tagságú magyar kormánypárt kizárása napirenden van, "mivel 13 nemzeti tagpárt kérte, hogy szavazzanak erről. A párt szabályai szerint az elnöknek ezt az indítványt szavazásra kell bocsátania a következő politikai közgyűlésen".

Orbán: a kormány az uniós szerződésekben garantált jogával élve vétózta meg az uniós költségvetési jogalkotási csomagot

A magyar kormány, a 2020. júliusi európai uniós csúcson megelőlegezett álláspontjának megfelelően, megvétózta a költségvetési jogalkotási csomagot, élve az uniós szerződésekben garantált vétójogával - áll Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatában, melyet szerdán juttatott el az MTI-hez. Orbán Viktor leszögezte, ma Brüsszelben csak azt az országot tekintik jogállamnak, amelyik beengedi a migránsokat a hazájába.