Trump először írta le, hogy Biden győzött

Trump először írta le, hogy Biden győzött

Több mint egy hete véget ért az amerikai elnökválasztás, és Donald Trump elnök még csak most írta le természetesen a Twitteren, hogy ellenfele, Joe Biden győzött. Igaz, egyből hozzá is tette, szerinte a csalások miatt történt ez.

Trump azon panaszkodik, hogy nem engedték dolgozni választási megfigyelőit, illetve a szerinte a „radikális baloldalhoz” sorolt Dominion választási szoftvert is hibáztatja. Na, meg természetesen a médiát.

A vereségét el nem ismerő elnök több államban is a szavazatok újraszámlálását követelte, de a CNBC összesítése szerint Michiganban a bíróság visszautasította ezt a kérést, Pennsylvaniában Kathy Boockvar, az állam minisztere közölte, nem számolják át a voksokat. Arizonában pedig maga Trump jogi csapata vonta vissza a jogi keresetet.