Nagy a baj - Idehaza a koronavírus-osztályokon a betegeket szemészek és fogorvosok látják el

koronavírus, mintavétel
Varga György/MTI

Levelet küldött a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben azt róják fel a tárcavezetőnek, hogy nem egyeztettek velük az egészségügyi szolgálati jogviszony végrehajtási rendeleteinek kidolgozásáról.

Mint levelében írta a Kamara, hogy a kormány a héten azt kommunikálta, hogy a törvény kidolgozásába bevonták és be is vonják a kamarát. 

Az előbbit kénytelenek cáfolni és azért, hogy az utóbbi a valóságnak megfeleljen, valódi egyeztetéseket sürget a MOK. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy tudomásuk szerint a rendeletek nem kidolgozás alatt állnak, hanem már gyakorlatilag készen vannak

A Magyar Orvosi Kamara most azt kéri Pintér Sándortól írja meg e hét végéig az egyeztetések menetét, ahol érdemben járulhat hozzá a szervezet a törvény módosításához és a rendeletek kidolgozásához.

"A törvény hatályba lépésének időpontja már így is alig teszi lehetővé az érdemi konzultációt. Ugyanígy, a háziorvosi és fogorvosi alapellátást illetően is nagyfokú a bizonytalanság, a kollégák nem tudják, hogy milyen jövő vár rájuk. A kamara az eddigieket nem tekinti korrekt partneri együttműködésnek"

- írja levelében a Kamara.

A levélben szót ejtenek arról is, hogy hazánkban egyre jobban súlyosbodik a koronavírus-járvány. 

"A kórházban és lélegeztetőgépen lévő betegek száma egyre nő, a Covid-osztályok kritikus állapotú betegeit már szemészek, pszichiáterek és fogorvosok látják el"

- tette hozzá a Kamara.