Az idegen munkaerőre támaszkodna az Orbán-kormány?

Az idegen munkaerőre támaszkodna az Orbán-kormány?

A külföldi munkaerő importjának visszaszorítását szeretné szorgalmazni Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. A politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a magyar kormányzat továbbra is a multicégek érdekeit részesíti előnyben a magyar munkavállalókéval szemben. 

A Jobbik alelnöke szerint önerőből kellene újraindítani a koronavírus-járvány okozta válságból a magyar gazdaságot, ahelyett, hogy a harcias migránsellenes retorikát alkalmazó kormány százezrével enged be az országba külföldi munkavállalókat, négy év alatt mintegy ötszörösére emelve a számukat.

A politikus szerint ehelyett a magyar fiatalok és inaktívak számára kellene életlehetőségeket teremteni, állásba segítve azokat is, akik "rossz helyre születtek".

"Továbbra is a multicégek érdekeit szolgálja ki ez a kormányzat a magyar munkavállalók létérdekei helyett, továbbra sem a valós hiányszakmákba érkeznek munkavállalók"

- mondta Z. Kárpát Dániel, hozzátéve: a nemzetközi vállalatok "bemondása" alapján engednek be Magyarországra tömegesen külföldi dolgozókat.

Sürgette, hogy a "brutális" mértékű haszonnal dolgozó munkaerőkölcsönző cégek helyét állami közvetítők vegyék át, az így megtakarított összegek pedig jelenjenek meg a dolgozók bérében.

A jobboldali néppárt politikusa a sajtótájékoztatóján azt szorgalmazta, hogy hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek révén a legjobban képzett munkavállalóknak is megérje a külföldre menetel helyett az országban maradás.

A Jobbik régi alapelve a szülőföldön boldogulás

- hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel, aki arról is beszélt: a "válogatós, vegytisztán neoliberális", a felsőbb rétegeknek kedvező családpolitikát olyan módon kell "kiegyenesíteni", hogy az minden szükséget szenvedőt támogasson.