KSH: 5,3 százalék az államháztartás GDP-arányos hiánya

KSH: 5,3 százalék az államháztartás GDP-arányos hiánya

Az előzetes adatok szerint a kormányzati szektor hiánya 986 milliárd forint, a GDP 9,1 százaléka volt a második negyedévben, ezzel az első féléves hiány 1219 milliárd forintra , a GDP 5,3 százalékára nőtt az első negyedévi 1,9 százalékról - jelentette legfrissebb adatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A második negyedévi egyenleg 1019 milliárd forinttal, 9,4 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest, a féléves pedig 1378 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal lett kedvezőtlenebb annál. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedések következménye. A számításhoz használt szezonálisan kiigazított GDP 7,8 százalékkal csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A bevételek 140 milliárd forinttal, 1,4 százalékkal elmaradtak a tavalyi első féléviektől, a kiadások 1239 milliárd forinttal, 12,6 százalékkal nőttek.

70 százalék felett jár már Magyarország államadóssága

Az előzetesen közölt 71,9%-kal szemben „csak" 70,3% volt a bruttó magyar államadósság a GDP arányában a második negyedév végén - írja a Portfolio a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb jelentésére hivatkozva. A lap szerint a második negyedév végén 33 200 milliárd forint volt