Jakab Péter a fideszes olcsó krumpliról: "az álnemzeti Fidesz ehhez ért, nyomorban tart egy nemzetet"

Jakab Péter Bíró László
Jakab Péter, a Jobbik elnöke (b.) és Bíró László, az ellenzék országgyűlési képviselőjelöltje
Béli Balázs

Alig egy héttel a Borsod 6-os időközi országgyűlési választás előtt, a tiszaújvárosi Fidesz a hétvégére kedvezményes zöldségvásárt hirdetett meg. Erről, illetve a Bíró László elleni lejáratókampányokról is kérdeztük Jakab Pétert, de az is kiderült, hogy találkozott-e már a Jobbik elnöke Koncz Zsófiával. Interjú.

 

Meghozta a Fidesz az akciós krumplit a választókerületbe, Ön szerint lesz még száraztészta is?

Az álnemzeti Fidesz ehhez ért, nyomorban tart egy nemzetet, majd megpróbálja krumplival meg egy szatyor száraztésztával megvásárolni. Jólét helyett alamizsnát adnak. A borsodiak erre nem vevők. 

 

Az Európai Bizottság pont a mai napon publikált jogállamisági jelentésében többek között arról ír, hogy a kormány közvetett politikai befolyást gyakorol a médiára. Ezt Önök a kampány alatt személyesen is megtapasztalhatták?

Programot nem hallottunk még a Fidesztől, naponta ismételgetett hazugságokat igen. Ez így volt korábban is. Eddig kb. 300 pert nyertünk meg a Fidesz médiáival, a köztévével, a Hírtv-vel és társaikkal szemben a megannyi hazugság miatt. Biztos vagyok benne, hogy a Bíró Lászlóról terjesztett hazugságok miatt a bíróságon ezúttal is nyerni fogunk a Fidesszel szemben. Remélem, hogy október 11-én a választáson is. Az igazságnak győznie kell  a hazugság felett.  

 

Mit tapasztalt, a Bíró László elleni kormányzati lejáratókampány milyen hatást gyakorolt a borsodi, abaúji és hegyalján élő választókra?

Én magam is itt élek, Borsodban, ismerem a helyieket. Amit gyűlölnek, az az, ha be akarják csapni Őket. A Koncz lányt nem nagyon ismerik, hiszen kint élt Amerikában. Bíró Lászlót viszont szeretik. Tarcali, közülük való. Minden egyes róla terjesztett hazugság csak annyit üzen az ittenieknek: ne akarj átverni minket kedves Fidesz, mert pórul jársz.

 

A kampány alatt már eddig is számos alkalommal járt a borsodi választókerületben, Ön találkozott már Koncz Zsófiával? 

Ahogy mondtam, én Borsodban élek, vagyis nemcsak a kampány miatt vagyok a magyében. Se most, se korábban nem láttam még a hölgyet. A tévéből persze ismerős volt, hiszen ő hirdette meg azt a fideszes programot, hogy listázni kell az ellenzéki aktivistákat, nyilvánosságra hozva a nevüket, fényképüket. Most meg azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy viccesnek találta azt a videót, amin a testvére alpári módon sértegeti azokat, akik nem hajlandóak a Fideszre szavazni. Nekem ennyi elég is volt a hölgyből, hogy tudjam, mindenki jobban jár, ha visszamegy Amerikába. MI itt erre nem vagyunk vevők.

 

Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztos férje is minősíthetetlen módon beszélt a választókkal, ennek kapcsán a Jobbik ismét bocsánatkérésre szólította fel Koncz Zsófiát. Mi a véleménye az ilyen típusú kirohanásokról?

Amikor egy rezsim azt hiszi, mindent megtehet, akkor fog megbukni. Ez a véleményem. Minden ilyen kirohanás a bukás előszele maga.