Sírva könyörgött átvert szomszédja Bróker Marcsinak

Bróker Marcsi

Sajnálom, de nem tudok segíteni.

- mondta a blikk cikke szerint 12 milliárd forintos csalással vádolt D. Sándorné, azaz Bróker Marcsika a Szolnoki Törvényszéken, ahol találkozott a szomszédjával Erzsikével, aki sírva könyörgött a vádlottnak, hogy az adja vissza a befizetett 7 millió forintját, amit az unokájának adott össze a család.

A szomszéd nénit sértettként hallgatták meg és a bíróságon elmondta, Bróker Marcsi korábban azt kérte tőle, hogy a köztük lévő szerződésről harmadik személynek ne beszéljen. 

Nem tudtam, hogy Marikának nincs erre engedélye.

- közölte vallomásában a nyugdíjas fodrásznő.

D. Sándorné ellen egyébként 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és számvitel rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárás. Bróker Marcsi tavaly december 10. óta szabadlábon védekezhet, ám az otthonát naponta csak két órára hagyhatja el, a mozgását a lábán lévő nyomkövetővel felügyelik.

Az előző tárgyalási napon azt mondta, szándékosságot és összeesküvést sejt a bukása mögött.

Rossz a vádirat, mert nem csaltam, legfeljebb jogosulatlan pénzintézeti tevékenységért vonhatnak felelősségre.

- állította D. Sándorné, aki szerint a bíróság korrekt, de a tárgyalóteremben színjáték zajlik.