Lassan a fél kormány karanténban: Trócsányi László is elkapta a koronavírust

Lassan a fél kormány karanténban: Trócsányi László is elkapta a koronavírust

Kimutatták a koronavírust Trócsányi László európai parlamenti képviselő, volt igazságügyi miniszter szervezetében. A Fidesz EP-képviselője pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: jelenleg hatósági karanténban van, megtette a szükséges óvintézkedéseket és közreműködik a vizsgálatok elvégzésében. A politikus hozzátette, munkáját gyógyulásáig otthonról folytatja.

Mint megírtuk, múlt szombaton kormányközeli kerti partit tartottak, ott volt például Varga Judit, Gulyás Gergely, Orbán Balázs és Hollik István. Utóbbiról kiderült, hogy koronavírusos, ezért mind a négyen karanténba kerültek. Ezután az is kiderült, hogy rajtuk kívül ugyanilyen sorsra jutott Kovács Zoltán és Dömötör Csaba is. A hírek szerint Orbán Viktor nem vett részt a rendezvényen, amit Havasi Bertalan is megerősített, aki úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök nem érintett az ügyben.