Erdő: Szent István király sziklára építette országát és életét

Erdő: Szent István király sziklára építette országát és életét

Első szent királyunk sziklára építette országát és életét, ez a szikla pedig maga Krisztus

- mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén csütörtökön, a budapesti Szent István-bazilikában.

A bíboros a szertartás elején úgy fogalmazott: "amikor Szent István királyt ünnepeljük, nem csupán a múltra emlékezünk. Hálát adunk Istennek azért, hogy megmaradt István király népe és kérjük, hogy megújult erővel és reménnyel folytathassuk utunkat".

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, az ünnepi szentmise szónoka arról beszélt: Szent István jobb keze, a Szent jobb "áldó kéz" szó szerint és szimbolikusan is.

Áldást adni csak az tud, aki bizalmas kapcsolatban van Istennel. A hit, az Istennel való élő kapcsolat teszi képessé a kezet, hogy bármit is tesz, az áldássá váljon - mondta.

A hagyományosan a bazilika előtti téren, több tízezer zarándok részvételével megtartott szentmisét idén a koronavírus-fertőzés elleni hatósági korlátozások miatt a bazilikában tartották, és azon csak meghívottak vehettek részt. A szertartáson jelen volt Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök.