Állítólag a Fidesz Koncz Ferenc lányát, a Fidelitas volt alelnökét indítaná a borsodi időközin

Állítólag a Fidesz Koncz Ferenc lányát, a Fidelitas volt alelnökét indítaná a borsodi időközin

A Népszava több forrásból úgy értesült, hogy Koncz Zsófiát, a motorbalesetben július 10-én elhunyt képviselő, Koncz Ferenc lányát indítja a Fidesz októberben az időközi parlamenti képviselői választáson. Információk szerint a döntést augusztus 20-án jelentenék be. 

Elsodorja-e az időközi országgyűlési választást a koronavírus második hulláma?

Hétfőn emlékezett meg a Parlament a tragikus körülmények között pénteken elhunyt Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselőről, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében nyert egyéni mandátumot 2018-ban. A politikus elvesztése miatt, a választási eljárásról szóló törvény értelmében, időközi választást kell kitűzni július 10-től számolva 120 napon belül a tiszaújvárosi térségben, ami azt jelenti, hogy legkésőbb november 8-ig választania kell az ott élőknek.

Amennyiben a koronavírus második hulláma megengedi, hogy október 11-én megtartsák a Tiszaújváros központú választókerületben (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 6. OEVK.) az időközit, akkor a kampány hivatalosan augusztus 22-én veszi kezdetét. 

Koncz Zsófia korábban a Fidelitasz országos alelnöke volt, és akkor szerzett magának országos hírnevet, amikor Böröcz Lászlóval, a Fidelitasz akkori elnökével 2015-ben egy provokátorfigyelőt találtak ki, ahol

listázták volna az általuk provokátornak gondolt személyeket az állami rendezvényeken, közzétéve a nevüket és fényképüket.

A besúgóhálózatot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság viszont elkaszálta, jelezvén, az tökéletesen jogsértő.

A fiatal politikus azonban megúszta a komolyabb számonkérést, a washingtoni nagykövetségen kapott állást a politikai stábban, külpolitikai munkatársként. 

Most viszont visszatérhet, nem akármilyen feladattal: meg kell őrizni a Fidesz parlamenti kétharmadát. 

A Népszava egyébként tudni véli, hogy fideszes berkekben felvetődött, hogy Molnár Péter, a Patrícius Borház birtokigazgatója, egyben a Tokaji Hegyközségi Tanács elnöke legyen a párt jelöltje. 

Az ellenzéki pártok még nem neveztek meg indulót, így csak abból tudunk kiindulni, hogy 2018-ban Koncz Ferenc mögött másodikként a jobbikos Bíró László végzett 31,6 százalékkal, míg Papp Zsolt, az MSZP-Párbeszéd jelöltje 14,9, az LMP-s Tarnai Gábor pedig 2,3 százalékot szerzett. 

Bíró László: Hiszek abban, hogy akár ellenzéki, akár kormánypárti győzelem születik, azt tiszteletben fogják tartani a politikai ellenfelek

Időközi országgyűlési választás lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében, mert július elején motorbalesetben meghalt Koncz Ferenc fideszes parlamenti képviselő. Bíró László jelenleg a megyei közgyűlés jobbikos képviselője, a 2018-as választáson ő volt a Fidesz legnagyobb ellenfele, a választók 32%-a támogatta.