Folytatódik a Lánchíd kálváriája: továbbra is egymásra mutogatnak az érintettek

Folytatódik a Lánchíd kálváriája: továbbra is egymásra mutogatnak az érintettek

Karácsony Gergely közösségi oldalán ismertette a Lánchíd körüli események következő lépését, miszerint a BKK igazgatósága körülbelül 10 napja, a jogszabályi határidőket betartva, alapos mérnöki és jogi előkészítés után elfogadta a híd felújítására vonatkozó közbeszerzés kiírását. Ez pedig lehetőséget ad a legnagyobb mértékű átlátható versenyre, s minél több alkalmas kivitelező pályázására. 

A Lánchíd helyzete olyan, mint az elmúlt 30 évünk

A Jobbik alelnökét kérdezte portálunk, hogyan értékeli azt, hogy a Lánchíd felújítása közel 9 éve húzódik már. Z. Kárpát Dániel kifejtette: a Lánchíd helyzete hasonló az elmúlt 30 év sok tünetéhez. Azt viszont látnunk kell, hogy Tarlós István, Budapest volt főpolgármesterének regnálása alatt lényegében a tervezgetésen és az íróasztal kommandón kívül nem történt egy kapavágás sem az ügyben - mondta.

A közbeszerzés a hatályos szabályok szerint akkor tud megjelenni, ha azt egy kormányzati szerv, vagyis a Közbeszerzési Hatóság jóváhagyja. A hatóság azonban az igazi versenyt szolgáló 10 éves referenciaidőszakot soknak tartotta, így előírta annak 8 évre való csökkentését. Ez azért fontos, hiszen az elmúlt 8 évben nem újítottak fel hidat a fővárosban tehát:  a hatóság döntése alapján egyetlen korábbi budapesti hídfelújítás sem számíthat bele a referenciák körébe. Ez a korlátozás így alkalmas lehet rá, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét. 

A döntéssel nem értünk egyet, az eredeti kiírást jogilag is megalapozottnak tartjuk. Mégis, a hatályos szabályok és a Lánchíd felújításának sürgető szüksége nem ad más lehetőséget, mint a kormányzati hatóság előírásának beépítését a kiírásba  

 

- fejtette ki Karácsony. 

Ezt a BKK igazgatósága megteszi, a Lánchíd felújítását pedig ez nem hátráltatja. A polgármester úgy értékelte a helyzetet: a politikai viszonyok ismeretében az lett volna nagyobb meglepetés, ha a kormányzati hatóság jóváhagyta volna a kiírást.

Jövő tavasszal megkezdődhet a Lánchíd felújítása

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes egy pénteki, a Lánchíd felújításával kapcsolatos sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy sokan állnak értetlenül a híd felújításának kérdése felett, hiszen más sem történik, csak repkednek a felújítás kapcsán a milliárdok és megy a politikában már szokásos felelősségtologatás.

A kormány által februárban ígért kormányhatározat a Lánchíd felújítására szánt állami forrásról még mindig nem jelent meg, nem tudni miért. Karácsony úgy vélekedik, a magyarázat a Közbeszerzési Hatóság versenykorlátozó döntésében keresendő. 

Lehetnek ugyanis, akik ebből a két tényből, hogy tudniillik a közbeszerzési hatóság szűkíti a verseny lehetőségét,  a kormány pedig fél éve szerencsétlenkedik egy határozat kiadásával, azt a következtetést vonják le, hogy egyeseknek a Lánchíd felújításánál fontosabbak a Lánchíd felújítói 

 

- fogalmazott. 

Érdemes itt górcső alá venni az elmúlt éveket, s azt, kiknek a kezében összpontosult a magyar építőipar.

 
Én nem hiszek – vagy inkább: nem akarok hinni – az összeesküvés-elméletekben. Abban hiszek, hogy a Lánchíd nemzeti kincs, felújítása nemzeti érdek, ennek jegyében tesszük a dolgunkat 

 

- írta bejegyzésében Karácsony.

Hozzátette, az előző és a mostani városvezetésben sok különbség fellelhető, példának okért az, hogy míg az előbbiek nem, utóbbiak felújítják a Lánchidat. 

Még a fideszesek harmada szerint is több pénzt kéne adnia a kormánynak a Lánchíd felújítására

A fővárosi lakosság számára aligha kétséges, hogy politikai ügy lett a Lánchíd felújítása, 61 százalék szerint ugyanis a kormány a fővárost akarja nehéz helyzetbe hozni azzal, hogy nem emel a támogatási összegen - írja a Népszava a Publicus Intézet kutatása alapján.

A budapesti Fidesz mindeközben Facebook oldali bejegyzésében azt írja: 

Folytatódik Karácsony Gergelyék bohózata. Több mint fél év késlekedés után sem sikerült szabályos tartalmú közbeszerzést kiírni a Főváros vezetésének a Lánchíd felújítására. A Közbeszerzési Hatóság tartalmi hibák miatt visszadobta a dokumentumot, így a BKK Igazgatóságának módosítania kell azt. Ezért vajon ki lesz a felelős a Főpolgármester szerint? Bizonyára a Kormány. Egy biztos, a nemzet egyik szimbólumának felújítása további heteket csúszik a hozzá nem értés, a szerencsétlenkedés miatt.