Pompeo: már a napokban léphet az Egyesült Államok a TikTok ügyében

Pompeo: már a napokban léphet az Egyesült Államok a TikTok ügyében

Donald Trump a napokban lépéseket tesz kínai szoftvervállalatok ellen – közölte vasárnap Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában.

Az amerikai diplomácia vezetője utalt Trump pénteken tett megjegyzésére, és leszögezte:

Az elnök megmondta, hogy elég volt és rendbe tesszük a dolgokat, tehát az elkövetkező napokban lépéseket fog tenni a Kínai Kommunista Párthoz kötődő és az amerikai nemzetbiztonságra veszélyt jelentő szoftvercégek ellen.

Donald Trump pénteken Floridából visszatérőben Washingtonba, az elnöki repülőgépen újságíróknak azt mondta: be fogja tiltani a TikTok kínai videómegosztót az Egyesült Államokban, és erről elnöki rendeletet is kiad majd.

Trump betiltja a TikTokot

Az amerikai elnök közölte, hogy betiltják a kínai tulajdonban lévő TikTok videomegosztót az Egyesült Államokban. "Ami pedig a TikTokot illeti, betiltjuk az Egyesült Államokban. Megvan hozzá a felhatalmazásom. Holnap (szombaton) aláírom (az erről szóló dekrétumot)" - mondta Donald Trump az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén helyi idő szerint péntek este újságíróknak, útban Floridából hazafelé.

A külügyminiszter nem részletezte a várható lépések jellegét, és nem tért ki azokra a sajtóhírekre sem, amelyek szerint a TikTokot a Bytedance nevű kínai anyacégről leválasztva esetleg a Microsoft felvásárolná.

Az elmúlt hónapokban amerikai kormányzati tisztségviselők, köztük Mike Pompeo is, többször kijelentették, hogy a TikTok nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára, mivel a videómegosztón keresztül amerikaiak adatai kerülnek a Kínai Kommunista Párthoz.

Amerikaiakra vonatkozó adatok biztonságáról van szó, de az Egyesült Államokban jó ideje azt mondogatják, édes istenem, miért ne engedjük meg, ha jól elszórakozunk vele, a vállalat pedig pénzt is csinál belőle

– fogalmazott a Fox televízióban Pompeo.

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter néhány nappal ezelőtt a CNBC televízióban már kijelentette: a külföldi beruházásokat vizsgáló parlamenti bizottság vizsgálja a TikTok ügyét.

(MTI)