Rendkívüli parlamenti ülés lesz, de a Fidesz nem vesz részt rajta

parlament
MTI/Kovács Tamás

Az Országgyűlés rendkívüli ülésére hétfőn, augusztus 3-án kerül sor, a DK kezdeményezésére. A párt szerint Orbán Viktor az előzetesen megszabott, erős tárgyalási alapnak szánt feltételeket figyelembe véve nem támogathatta volna az Európai Unió új költségvetését és a gazdasági mentőcsomagot. Ezért akarták, hogy a képviselők egy rendkívüli ülésnapon vitassák meg, "hogy Orbán Viktor hogyan bukhatott ekkorát Brüsszelben".

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ezzel szemben úgy látja, hogy a baloldal szenvedett vereséget Brüsszelben, és "most a magyar parlamentet próbálják cirkusszá változtatni", ebben a kormánypártok nem vesznek részt.

Ha a Fidesz-KDNP képviselői tényleg nem lesznek ott az ülésen, az határozatképtelen lesz, így hamar véget érhet.

Most akkor bekerült a jogállamisági feltétel az uniós költségvetésbe, vagy sem?

Az Európai Unió intézményi vezetői, valamint az állam- és kormányfők négy napon keresztül tárgyaltak Brüsszelben az új költségvetésről és a példátlan gazdaságélénkítő csomagról. Csúcsközeli hosszúságú volt az egyeztetés, csak a 2000-es nizzai esemény előzte, mindössze húsz perccel.