Papírforma: Mercedes-uralom a Brit Nagydíj időmérő edzésén

Papírforma: Mercedes-uralom a Brit Nagydíj időmérő edzésén

Nézők nélkül rendezik a Forma-1-es Brit Nagydíjat, melynek időmérő edzésére szombaton került sor. Előzetesen kiderült, a Racing Point mexikói versenyzője, Sergio Perez pozitív koronavírus-tesztet produkált, így nem ülhet autóba a versenyhétvégén, a helyét a német Nico Hülkenberg foglalta el.

A Q1-ben a két mercedeses, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton uralta a mezőnyt, mögöttük több mint 3 tizeddel érkezett Max Verstappen, majd a két Racing Ponttal Lance Stroll és a beugró Hülkenberg. Az első etapban búcsúzott Kevin Magnussen, Antonio Giovinazzi, Kimi Raikkönen, Romain Grosjean és Nicholas Latifi.

A Q2 közepén Hamilton csinált egy „piruettet”, és bár autója nem sérült, a közepes keverékű gumijai rajtra alkalmatlanná váltak, így jöhetett vissza a boxba. A brit világbajnok szerencséje a szerencsétlenségben, hogy a megpörgéssel olyan sok sódert hordott fel az aszfaltcsíkra, hogy a második időmérőt félbe kellett szakítani.

Az újraindítás után Hamilton jött vissza elsőként, majd vissza is kapaszkodott a második helyre. A Mercedesek ekkor is domináltak, Bottas végül több mint 1,1 másodpercet vert a harmadik helyen végző Verstappenre. A Q2 végén búcsúzott Pierre Gasly, Alexander Albon, Nico Hülkenberg, Danyiil Kvijat (akire váltócsere miatt öt rajthelyes büntetés vár) és George Russel.

A harmadik etapban folytatódott a Mercedesek nem meglepő egyeduralma. Az első „pisztolypárbajt” Hamilton nyerte, aki 150 ezredmásodperccel volt gyorsabb csapattársánál, a második összecsapás pedig még egyértelműbben lett a brit pilótáé: 313 ezreddel verte meg a finnt. A harmadik helyre Verstappen hozta be a Red Bullt, negyedik lett a ferraris Charles Leclerc. Ötödik lett a McLaren volánjánál Lando Norris, hatodik pedig Lance Stroll a Racing Pointtal. Carlos Sainz a hetedik, Daniel Ricciardo a nyolcadik, Esteban Ocon a kilencedik, míg a négyszeres világbajnok ferraris, Sebastian Vettel csak a tizedik lett.

Brit Nagydíj