Több mint 300 embert kellett kitelepíteni Zala megyében az esőzések miatt

Több mint 300 embert kellett kitelepíteni Zala megyében az esőzések miatt

Zala megyében szombat estig négy településen mintegy 300 embert kellett otthonából kitelepíteni az előző este kezdődött esőzés és az azzal járó kiöntések, belvizek miatt. A megyében több utat és hidat elmosott a víz, egy település megközelíthetetlenné vált.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összefoglalója szerint Galambokon a rendkívül nagy mennyiségű csapadék miatt kiöntött a település határában lévő halastó, ezért megelőzésképpen 60 családi házból 200 embert telepítettek ki. Zalamerenyén hasonló okok miatt 40 házból 83 embert vittek védett helyre. Liszóban a kiöntő patak okozta veszély miatt öt házból 20 embert telepítettek ki, a szomszédos Surdon négy lakóház hét lakójának kellett elhagynia otthonát.

A katasztrófavédelem összesítése alapján szombat késő estig 89 helyszínen kellett beavatkozniuk a megye tűzoltóinak, többségében Zala megye déli részén, Nagykanizsán és térségében. A legtöbb helyre vízszivattyúzás, valamint kidőlt fák eltávolítása miatt riasztották őket.

Az Útinform közlése szerint a Miháld és Nemesdéd közötti összekötőúton, Pat közelében elmosott közúti híd miatt Pat szombaton megközelíthetetlenné vált, Miháldot pedig Sand irányából lehet elérni. A Galambok és Bagola közötti összekötőúton, Zalaszentjakab közelében ugyancsak hidat mosott el a víz- és sárfolyam, ezért Miháldot ebből az irányból sem lehet megközelíteni.

Lezárták a Marcali és Galambok közötti, valamint Kisrécsénél a Zalakomár és Nagykanizsa közötti összekötő utat, mert a vízátfolyás miatt járhatatlanná váltak.

A Mávinform arról adott hírt vasárnap, hogy vízátfolyás miatt szünetel a vasúti forgalom a Nagykanizsa-Bajcsa szakaszon, ezért Nagykanizsa és Murakeresztúr között pótlóbuszra kell átszállni. A zalai és somogyi vonalakon a szombati viharkárok felszámolása után még két szakaszon vannak korlátozások: Beleg és Somogyszob, valamint Zalakomár és Nagykanizsa között is pótlóbuszok járnak.

(MTI nyomán)