Egyenlőtlen médiaviszonyok miatt megóvná a lengyel államfőválasztás eredményét a Polgári Platform

Egyenlőtlen médiaviszonyok miatt megóvná a lengyel államfőválasztás eredményét a Polgári Platform

A lengyel elnökválasztás eredményeinek érvénytelenítését kéri a legfelsőbb bíróságtól az alulmaradt jelöltet támogató legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO). Borys Budka csütörtöki bejelentése szerint a bírósághoz beterjesztendő dokumentumokban feltárják azokat a körülményeket, amelyek miatt nem volt igazságos az elnökválasztás. Szerinte még akkor is, ha a szavazást jól bonyolították le, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje, Andrzej Duda és a PO vezette ellenzéki koalíció jelöltje, Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester

nem részesült egyenlő mértékben az állami támogatásokból, nem szerepelhetett ugyanannyit a közszolgálati médiában,

és mindez azt eredményezte, hogy „a helyzetük nem volt egyenlő”.

A TVN24 nevű kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjújában Budka leszögezte:

ha most figyelmen kívül hagyják a szabálytalanságokat, a következő választások ennél is részrehajlóbbak lesznek.

„Követeljük, hogy nyilvánítsák a választást érvénytelennek” – mondta Budka, de kétségét fejezte ki afelől, hogy a párt követelései teljesülnek.

Készek vagyunk előrehozott választásra, megismételt választásra, de nem hiszem, hogy a legfelsőbb bíróság ilyen döntést hoz

– mondta Budka.

Grzegorz Schetyna, a PO volt elnöke mindazonáltal hétfőn úgy vélte, a választási bizottság által közzétett százalékok tükrében el kell fogadniuk az eredményt.

Trzaskowski kampánystábja részéről a héten szintén azt mondták,

panaszt tesznek, de nem számítanak az eredmények módosulására,

mert Duda több mint félmillió szavazattal többet kapott, és ennyi voksot lehetetlen összegyűjteni óvással.

A lengyel választási bizottság hétfőn jelentette be, hogy a választásokat a hivatalban lévő Duda nyerte a második fordulóban leadott szavazatok 51 százalékával. A végleges adatok szerint a részvételi arány magas, 68,2 százalékos volt.

Duda marad a lengyel elnök

Andrzej Duda hivatalban lévő államfő nyerte az elnökválasztást Lengyelországban a szavazatok szinte teljes összesítése szerint. Az MTI azt írja, a választási bizottság hétfő reggel, a szavazatok 99,97 százalékának összeszámlálása után közölte, hogy Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje a voksok 51,21 százalékát szerezte meg a vasárnapi második fordulóban, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester a szavazatok 48,79 százalékát gyűjtötte össze.

Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) közleményében bírálta az elnökválasztást megelőző negatív kampányt és egymás kölcsönös rágalmazásának széles körű gyakorlatát. A szervezet szerint komoly aggodalomra adtak okot a politikusokat és újságírókat ért fenyegetések. Az ODIHR kifogásolta azt is, hogy állami tisztségviselők is belefolytak a kampányolásba. A közlemény aláhúzza, hogy a miniszterelnök Duda felé kifejezett támogatása „elmosta a határokat az állam és a párt között”, és a közszolgálati média ugyancsak Duda mellett kampányolt.

(MTI)