Karácsonyék megtiltják, hogy a Lánchídról is lőjenek majd fel tűzijáték-rakétákat

Karácsonyék megtiltják, hogy a Lánchídról is lőjenek majd fel tűzijáték-rakétákat

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén megerősítette, hogy heteken belül kiírják a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást, ezzel az elmúlt évek halogatása után elkezdődik végre a 171 éves híd felújítása.

Az új városvezetés a Lánchíd terhelésének csökkentése érdekében már kitiltotta a hídról az öt tonnánál nehezebb járműveket. Most pedig úgy döntöttek, hogy szombattól az összes gépkocsinak maximum 30 km/h sebességel szabad áthaladnia a hídon. 

Az MSZP-s főpolgármester-helyettes, Tüttő Kata által jegyzett közlemény szerint:

"Mivel az elmúlt évek tűzijátékai is hozzájárultak a hídszerkezet egyes elemeinek rozsdásodásához, ezért mostantól a Lánchíd az augusztus 20-ai tűzijáték és állami ünnepség céljaira nem használható” 


Az elmúlt napokban egyébként több ellenzéki párt - köztük a Jobbik is - felvetette, hogy az idei állami ünnepségekre szánt mintegy 6,5 milliárd forintból inkább a Lánchíd felújítására csoportosítsanak át pénzeket, annál is inkább, mivel a kormány korábban ennél kevesebbel, csak 6 milliárd forinttal akarta támogatni a második világháború után két év alatt újjáépített hídszerkezet renoválását. Az Orbán-kormány azonban Európa legnagyobb tűzijátákával kívánja megünnepelni augusztus 20-án, hogy a járvány után ujraindult az ország.

Nemsokára kiderül, milyen egy minimum 910 millió forintos tűzijáték

7,8 milliárd forintot sem sajnál a kormány az államalapítás megünneplésére, de maga a tűzijáték is az elmúlt években megszokott összeg többszörösébe kerül - szúrta ki a 24.hu az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumaiban. A tűzijátékra vonatkozó nettó 1,3 milliárd forintos keretmegbízást az Antenna Hungária Zrt. nyerte el.