Vizsgálat indul a "vasalódeszkás tanár" védelmében

Vizsgálat indul a "vasalódeszkás tanár" védelmében

A makói testnevelés tanár ügyében hivatalból azonnali vizsgálatot indított Aáry-Tamás Lajos a tankerületi igazgató ellen – tudta meg a hvg.hu. Az oktatási jogok biztosa szerint a testnevelő tanárt emberi méltóságában sértette meg a tankerület-vezető.

Mint ismert, a makói gimnázium tanár "bűne" az volt, hogy egy humoros házivideót készített a diákjainak a karantén alatt. 

Ez a botrányos, felháborító eset természetesen nem kerülte el a helyi pedellu tankerületi igazgatót vigyázó tekintetét, aki a tanárt írásbeli figyelmeztetésben részesítette, eltiltotta a csoportjaitól (de nem függesztette fel), valamint értelmetlen munkára kényszerítette azzal, hogy minden nap bekérte a tananyagot, amit a diákok nem láthattak, hiszen elvették a tanártól a csoportjait.

Ezt nyilván a pedagógus mélyen sértőnek és megalázónak tartja, s nagyon úgy tűnik, hogy az oktatási ombudsman is hasonló véleményen van.