Trianon 100, avagy közös dolgaink a 21. században

Trianon 100, avagy közös dolgaink a 21. században

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

 

1920. június 4-én a délutáni órákban gyászba borult az ország, kondultak a harangok, a történelmi ország területe hivatalosan is a múltba veszett. Számítani lehetett rá, de mikor valósággá vált, a fájdalom beleinalt az akkori közvéleménybe, emberekbe, családokba és egy életre megváltozott sok millió ember élete. Költők, írók, művészek, újságírók vérmérseklettől függően megírták, ábrázolták a tragikus eseményt. Kosztolányi Dezsőtől Juhász Gyulán át József Attiláig vagy éppen a határon túlra rekedt szerzők, más és más gondolkodású egyének. Érezték, ideológiától függetlenül, hogy ami az országgal történt igazságtalan volt, túlzó volt, Versailles-ban a békekonferenciára érkező magyar
küldöttség elé diktátumot tettek az asztalra. Nem véletlen, hogy a két világháború közötti világ fő jelszavai a revízió köré csoportosultak, ami teljesen természetes volt. Ez 100 évvel ezelőtt történt és még mindig érezzük hatását. Az alábbi publicisztikában erről írok. Hiszen beszélni kell róla, meg kell beszélni közös dolgainkat.

A történet sajnos ismert, így nem is történelmi áttekintést szeretnék adni, született erről rengeteg tanulmány, könyv és cikk. Írásom fő apropója az, hogy 100 évvel később, 2020-ban nincs minden rendben ezzel a kérdéssel és súlyosan átitatódott a mindennapi politikával, amelyből ki kell szabadítani.

Miért is mondom ezt? Huszadik századunk számos tragédiát eredményezett, elhallgatást, karrierek megtörését, családok szétszakadását, emigrációt, börtönt, kivégzéseket és még sorolhatnám. Ráadásul idén 30 éve, hogy újra, legalábbis papíron, új fejezetet nyitott Magyarország hosszú történelmében, mikor megalakult a szabadon választott parlamentünk sok évtized után. Azonban, ahogy a rendszerváltás nem hozta el azt a reményteli világot, amit oly sokan gondoltak, és amiben hittek, valljuk be kudarc ez a 30 év, úgy a Trianon kérdés és utóhatásai sem lettek kellően kibeszélve és ezt, aki a közéletben valamennyire jártas, az szomorúan tapasztalja, ráadásul súlyos bűnök és sebek is keletkeztek ebben a témában.

Ki ne emlékezne 2004. december 5-re, arra a dátumra, amire ráégett az árulás bélyege, a „23 millió románnal” való fenyegetés, a „munkát és nyugdíjakat megóvó” gyűlöletkampány, ami azóta is mérgez minket és hiába hittük sokan, hogy elmúlik a hatása, újult erővel tört felszínre azóta is. Ki ne emlékezne a külpolitikai tévutak olyan eseményeire, mint Románia EU tagságának feltétel nélküli megszavazása? Ki gondolta volna, hogy amikor 2010-ben, mikor egy magát jobboldalinak és kereszténynek valló kabinet került az ország élére, hogy ma 2020-ban olyan véleményeket hallunk sok-sok honfitársunktól, amik elkeserítőek, irigység és gyűlölet árad szavaikból, magyar és magyar egymás ellensége lett, megkockáztatom, hogy jobban, mint 2004-ben és környékén?

A Nemzeti Összetartozás évében szomorú azt tapasztalni, hogy vannak olyanok, akik szerint Trianon és a diktátum a múlt és ne foglalkozzunk vele, hiszen van baj elég jelenleg is; vagy olyanokat hallunk és olvasunk, hogy nem kell határon túli testvéreinknek szavazati jog, hiszen a Fideszre szavaznak és különben se adóznak itt, minek szólnak bele az életünkbe, mikor ők nem érzik ennek a súlyát. A sort lehetne hasonló felvetésekkel, kérdésekkel folytatni. Elmondható, hogy e vélemények jó része tévedésből fakad, de súlyos csúsztatások is bőven akadnak, vagy éppen irigység és frusztráció
eredménye a kijelentések egy jelentős része.

Számomra szörnyű azt látni, hogy 2004 szelleme itt kísért minket. Ez jórészt abból fakad, hogy egymás mellett való elbeszélés tapasztalható és érezhető a szekértábor logika egyes csoportok részéről. Hiába születtek remek és jó írások, szakkönyvek és ismeretterjesztő anyagok Trianonról, hatásairól és utóéletéről az elmúlt évtizedekben, a lényeget továbbra se értjük, mi állampolgárok. Nem azért kell beszélni róla, mert annyira szeretünk a múltban élni, hanem mert a múlt ilyen súlyos döntése napjainkig kihat.

Ki kell mondanunk közösen, le kell szögeznünk és mindenkivel meg is kell értetnünk: mi magyarok egyek vagyunk és nem választhatnak el minket határok, amik csak egyszerű vonalak, amit mások meghúztak. A határon túlra rekedtek nem saját döntésük miatt rekedtek ki az anyaországból, nem ők akartak elszakadni. Nem ők tehettek róla, hogy hosszú évtizedekig nem foglalkozott velük a magyar közvélemény. Visszakaptak olyan jogokat, amelyekről nem ők mondtak le és ezzel a lehetőséggel élnek, mert élhetnek, igaz az adatok szerint csak egy kisebb részük. Igen, nem ide adóznak, de fals állítás, hogy ezért ne szavazzanak, hiszen megannyi anyaországi honfitársunk se adózik, vagy nem kell adóznia, s mégis szavaznak. Se előbbieket, se utóbbiakat nem szabad kirekeszteni emiatt. Ne dühödten támadjuk rájuk, hanem értsük meg őket, és ami a legfontosabb: soha, de soha ne mondjunk le róluk politikailag, csak azért, mert nem ránk szavaznak. Inkább lépjünk a meggyőzés útjára és teszem hozzá, az önvizsgálat tartása se ártana a miértek megválaszolása miatt bizonyos
politikai közösségek körében.

Mi a megoldás, teszik fel sokan a kérdést. Az alábbiakban ezt foglalom össze:

  1. A jogi nemzetegyesítést ne kérdőjelezzük meg! Mindenekelőtt és mindenekfelett közös nemzeti minimum kialakítása, amelynek központi része az autonómia, a határon túli magyarok önrendelkezésének segítése és elérése, összefogva határon túli szervezetekkel, egyesületekkel és a mindenkori kormány nemzetpolitikájának első számú feladatává kell ezt kijelölni. Ebben nem lehet vita, hiszen a magyarság a szabadság népe, a szabadságért annyi ízben megküzdöttünk. Egy liberálisnak ugyanúgy fontos szavak, mint egy konzervatív, nemzeti érzelmű embernek. Azt is tudomásul kell venni, hogy aki nem ért ezzel egyet, annak is el kell fogadnia, mert a többség véleménye a demokrácia alapja és ezzel szembemenni antidemokratikus vagy nem érti a demokrácia lényegét. Az autonómia mellett a szavazati jog kérdése, ami még súlyosabb kérdésnek számít. Nem a szavazójogról kell beszélni, hiszen azt meg kell tartani, amiről vitázni lehet, az a mikéntje lehet. De csak erről folytathatunk vitákat!
  2. Tájékoztató és figyelemfelhívó kampányt Trianonról a fiatalok körében! Az autonómián túl nagyon fontos, hogy az egész kérdésben tisztán kell látni. 40 évig nem lehetett beszélni róla, maximum csak halkan vagy nagyon eltorzítva a valóságot. Olyan kampányt, olyan tájékoztatást kell indítani, elsősorban az új generációk körében, hogy Trianonnal foglalkozni nem a múltba révedést jelenti, nem ciki, nem unalmas, hanem tanulás. Nem lesz attól senki revizionista, szélsőjobboldali, csak mert igazságtalannak tartja a békediktátumot. A cél inkább: tanulás a múlt hibáiból, a múlt feldolgozása és a diktátum hatásainak vizsgálata a magyarságra nézve. Ezért azzal a szervezettel, aminek elnökségi tagja vagyok, a jövőben is ezért fogunk küzdeni. Ez részünkről valóban nemzeti hivatástudat, amiről sosem fogunk lemondani.
  3. Átlátható támogatást, emberközpontú segítséget az elszakított magyarságnak. Amiről vitázni lehet és kell, hogy a határon túli magyaroknak nyújtott támogatás a megfelelő csatornákon áramlik-e és valóban eljut-e hozzájuk. Nem a klientúrát kell kiépíteni, nem a mindennapi politikai sárdobálásba kell belerángatni az embereket, hanem valódi segítséget kell nyújtani, valódi transzparenciát kell biztosítani és egyenlő feltételeket kell szabni. Nem a politikai szervezeteket kell kitömni pénzzel, bár megkerülni nem lehet őket. Így lehet és így kell elérni azt, hogy az elszakított magyarok erősödjenek, gyarapodjanak, gyereket vállaljanak, és ne az asszimiláció útjára lépjenek. Közös célunk, hogy önállóbbak legyenek, mind Budapesttől, mint a szomszédos államok fővárosaitól. Adjuk meg nekik ezt az esélyt. Ezért volt fontos támogatni a Nemzeti Régiókról szóló polgári kezdeményezést, hogy közvetlenül a nemzeti kisebbségek kapjanak európai uniós forrásokat, nemcsak Székelyföldön, hanem Európa szerte. Vallom, hogy a teljes feloldódás nem út Európában, nemzeti régiók nélkül nincs Európa Megjegyzem: örvendetes ugyan, hogy sikerült egymillió aláírást összegyűjteni, hatalmas köszönet a résztvevőknek, de keserű oldala is volt, főleg, hogy sokan nem értették miről van szó és a szokásos kevés, ám hamis érvkészlettel jöttek. Ennek ellenére sokan megértették a kezdeményezést a liberális-baloldali véleményformálók között is. Köszönet nekik.
  4. Erős, határozott, valódi nemzetpolitikát, megfelelő mértékű reakciót a magyarellenes, soviniszta intézkedésekre. Bár ebben előrelépést lehet látni, azért a megfelelőtől még távol állunk. Mind a mai napig egyes soviniszta politikusok magyarkérdésből akarnak karriert csinálni, vagy éppen támogatottságot növelni. Őket ki kell józanítani és meg kell akadályozni, hogy csak politikai terméket lássanak az országuk területén lévő magyarokban. Ha szükséges a legkomolyabb intézkedéseket kell megtenni, késlekedés nélkül. Természetesen a revízió, mint gondolat, fizikailag nem lehetséges (bár őket se kell kárhoztatni!), de Trianont ma nem fizikailag kell legyőzni. Sokkal inkább a lélekkel, a hittel. A hit és a lélek revízióját fel kell vállalnunk! Ugyanis sokkal vészjóslóbb, hogy az évtizedek alatt a határon túli magyarság is egyes régiókban az asszimiláció útjára lépett. Ez ellen küzdeni kell, különben a fizikai Trianon mellett a lelki Trianon is be fog következni. Ki kell mondanunk: nem a 15 millió magyarért kell küzdeni, hanem, hogy újra 15 millióan vagy többen legyünk a Kárpát-medencében és a világon.

A magyarság fogy összességében, ezt kár tagadni, ugyanakkor ezt a folyamatot nehéz, de meg lehet állítani, nemcsak a Csonkaországban, hanem az elszakított területeken is. Ez a mi legfontosabb és legfőbb feladatunk: a demográfiai Trianont meg kell állítani, a családpolitikai intézkedéseket folyamatosan bővíteni, kiszélesíteni szükséges. A kormány érzi ennek súlyát, tesz is érte ezt tudjuk, de kizár belőle sok-sok embert, nekünk őket is be kell vonni. Ez a jövő.

Maroknyian vagyunk, porlunk, mint a szikla. Ne vesszünk el a népek tengerében! Ezért kell 2020-ban is beszélni Trianonról, de nem a múlt, hanem közös, kárpát-medencei jövőnk miatt!

Széchenyi István, a legnagyobb magyar szavaival élve:

"Sokan azt gondolják: Magyarország volt, én azt szeretem hinni: lesz!"

 

A szerző: Baucsek Rajmund, a Jobbik Ifjúsági Tagozat országos alelnöke