Tovább szűkülhetnek az önkormányzati jogkörök

Tovább szűkülhetnek az önkormányzati jogkörök

Újabb hatáskör-csökkentéseket tervez a kormány a polgármestereknél - írja az mfor.hu a parlament elé terjesztett törvényjavaslatokra hivatkozva. Ezek egy része a bevételeket érinti, de az építésügyi önállóságuk is korlátozódhat.

A rendeleti kormányzás során született az a döntés, hogy a veszélyhelyzet elmúltáig, de legkésőbb év végéig felfüggesztették az önkormányzatok üdülőhelyi támogatását. Az mfor.hu szerint az idei költségvetés módosítása már nem tartalmaz év végi határidőt a felfüggesztésre, csak annyit rögzítenek, hogy ez a támogatás nem illeti meg az önkormányzatokat, de a veszélyhelyzetre való tekintettel felfüggesztett idegenforgalmi adó után vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek az önkormányzatok.

A támogatás felfüggesztése az infostart.hu riportja szerint az érintett településeken milliós, akár több tízmilliós kiesést is jelent. Egy másik javaslat az önkormányzati területen folyó beruházásoknál teszi megkerülhetetlenné az állami Beruházási Ügynökséget.

A kormány az elmúlt hetekben az önkormányzatokra nézve több kedvezőtlen döntést is hozott, ilyen többek között a különleges gazdasági övezetekre vonatkozó szabályozás, az állami ünnepek alatt történő önkormányzati területek ingyenes használata, és a gépjárműadó egy részének elvonása.