Összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régióknak, mégsem lehetünk elégedettek

Összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régióknak, mégsem lehetünk elégedettek

Az utolsó napon elértük a kitűzött célt, megvan az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésén.

Az online íven csütörtök reggel, cikkünk megjelenésének idejében már 838 ezer aláírás szerepelt, ami a korábban papíron gyűjtött 210 ezer aláírással együtt azt jelenti, a kezdeményezés elérte az egymilliós határt.

Ugyanakkor a polgári kezdeményezés másik feltétele az, hogy az Európai Unió legalább hét tagállamában elérjék a minimális aláírási számot, ebben pedig nagyon rosszul áll a hivatalosan ma záruló kampány.

Magyarországon kívül csak Romániában és Szlovákiában mutatható ki érdemi aktivitás. Míg hazánkban a szükséges 15750 aláírás helyett már 650 ezer gyűlt össze, Erdélyben 24 ezer helyett 142 ezer, Felvidéken pedig 9750 helyett 22 ezer, addig a negyedik legerősebb támogató ország, Svédország is csupán 3000 aláírást gyűjtött a szükséges 15 ezerből.

A tavaly május 7-én indult európai polgári kezdeményezés célja, hogy az európai őshonos kisebbségek önállóan is pályázhassanak uniós pénzekre. Az elmúlt egy évben alkalmanként került csak napirendre az aláírásgyűjtés, az elmúlt hetekben azonban pártpolitikai hovatartozástól függetlenül szinte a teljes magyar politikai paletta aláírásra szólította fel támogatóit, aminek köszönhetően óriási lendületet vett az aláírásgyűjtés.

Az összegyűlt egymillió aláírás arra mindenképpen elegendő, hogy a magyarság a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján is jelezni tudta Kárpát-medencei szerepét Európában.