Putyinék kitüntették az észak-koreai diktátort

Putyinék kitüntették az észak-koreai diktátort

Győzelem napi jubileumi érdeméremmel tüntette ki Oroszország Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, mert sokat tett az 1945-ben, Korea felszabadításakor elesett szovjet katonák emlékének ápolásáért – közölte kedden Facebook-oldalán Oroszország phenjani nagykövetsége.

A diplomáciai képviselet azt írja, hogy az 1941-45-ös, orosz elnevezéssel nagy honvédő háborúban aratott győzelem 75. évfordulója alkalmából kiadott jubileumi érdeméremmel tüntették ki Kim Dzsongunt, mert személyesen nagyban hozzájárult az Észak-Korea területén elesett és ott eltemetett szovjet polgárok emlékének ápolásához, illetve a szovjet emlékművek és katonatemetők gondozásához.

A Facebook-bejegyzésből kiderül, hogy az érdemérmet kedden adta át Alekszandr Macegora orosz nagykövet a phenjani kongresszusi központban, de nem személyesen Kim Dzsongunnak, hanem Ri Szongvon külügyminiszternek. Ebből az alkalomból a külügyminiszter és a nagykövet rövid megbeszélést folytatott, amelynek során megerősítették, hogy erőfeszítéseket tesznek a két ország vezetőinek tavaly áprilisi vlagyivosztoki találkozóján elért megállapodások végrehajtásáért, amelyek a sokrétű orosz-koreai együttműködés további fejlődését és megerősítését szolgálják.

A nagykövetség azt írja, hogy Észak-Korea területén 11 temető és 345 különálló sír van, ahol 1375 orosz katona nyugszik. A Korea felszabadításáért folyó harcokban több mint 4700 szovjet katona halt meg.

(MTI)