A koronavírus miatt hiúsulhat meg a kihalás szélén álló szélesszájú orrszarvúk megmentése

A koronavírus miatt hiúsulhat meg a kihalás szélén álló szélesszájú orrszarvúk megmentése

Fel kellett függeszteni a kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú megmentésére irányuló kutatási programot a koronavírus-járvány utazási korlátozásai miatt - közölte a berlini Leibniz Zoológiai Kutatóintézet.

A nemzetközi kutatócsoportnak tavaly és idén januárban sikerült nőstényekből kinyert petesejtekből és az elpusztult hímek lefagyasztott ivarsejtjeiből embriókat létrehozniuk, hogy majd dajkaanyába ültetve utód születhessen.

A kenyai, cseh, német és olasz tudósokból álló kutatócsoport egy legalább öt állatból álló populációt akar létrehozni, hogy visszatelepítsék őket az afrikai vadonba, természetes élőhelyükre. A kutatóknak áprilisban kellett volna Kenyába visszatérniük a program folytatására, azt remélik, hogy augusztusban vagy októberben már elutazhatnak az afrikai országba.

A világon már csak Kenyában él két északi szélesszájú nőstény, Najin és Fatu. A három életképes embriót Fatu petesejtjeivel hozták létre.

Az északi szélesszájú orrszarvú egykor általánosan elterjedt volt az afrikai kontinens keleti és középső részén, Ugandában, Dél-Szudánban, Kongóban és Csádban. Az évtizedekig tartó orvvadászat súlyosan megtizedelte a populációt.

Najin, Fatu és párjaik, Sudan és Suni 2009-ben egy csehországi állatkertből kerültek a kenyai Ol Pejeta vadvédelmi területre abban a reményben, hogy természetes úton lesznek borjaik. Vemhesség azonban nem jött létre, Suni 2014-es, az alfaj utolsó hímje, Sudan 2018-as halála előtt spermájukat lefagyasztották. (MTI)

Elpusztult az utolsó hím szélesszájú orrszarvú, már csak kettő példány él az egész világon

Kedden Nairobiban elaltatták a világ utolsó hím északi szélesszájú orrszarvúját. Az életkorával kapcsolatos szövődmények miatt döntöttek így a 45 éves rinocérosznál a kutatók. Sudan már szenvedett, állapota jelentősen rosszabbodott.„Méltóságával és erejével sok ember szívét rabolta el" - mondták a szakemberek.Meg akarták menteni a kihalástólAz alfaj teljes eltűnését akarták megakadályozni Sudannal és két nőstény társával, Najinnal és Fatuval.