Jemenben már tényleg mindenki lő mindenkire

Jemenben már tényleg mindenki lő mindenkire

Jemenben 2014-ben tört ki polgárháború a kormány ellen lázadó húszik, valamint a nemzetközileg elismert, jelenleg Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A húszik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaa-t, jelentős területek kerültek az ellenőrzésük alá nyugat-északnyugat Jemenben, miközben a szaúdiak attól is tartanak, hogy az iráni befolyás erősödését hozza magával a húszik felkelése, ezért katonai szövetségben támogatják Hádi csapatait.

A Guardian cikke szerint már annyira kaotikusak a frontok, hogy a héten a háborúban egyébként szövetséges Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek által támogatott milíciák kezdték lőni egymást, amikor az utóbbiak lerohanták Aden stratégiai pontját, de ez a város pont a szaúdiak által támogatott erők uralma alatt áll.

A Crisis Group elemzői úgy látják, hogy ez egy polgárháborún belüli polgárháború, ami még súlyosabbá teheti a konfliktust.