Jó elképzelésnek tartják a nyugdíjas érdekképviseletek a Jobbik javaslatát

Jó elképzelésnek tartják a nyugdíjas érdekképviseletek a Jobbik javaslatát

A Jobbik elnöke csütörtökön javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelynek lényege, hogy megadnák a nyugdíjazás lehetőségét azoknak a munkavállalóknak, akik a koronavírus-járvány miatt elveszítették állásukat, de már elmúltak 60 évesek.

Jakab Péter javaslatát az indokolja, hogy ebben a korban már nem tudnak az emberek rugalmasan új munkát találni, a kialakult gazdasági válságban a szűkülő munkalehetőségek mellett jóval nehezebb a dolguk, mint a fiatalabb munkavállalóknak. Az állásuk elvesztése pedig a nyugdíjukat is negatívan befolyásolhatja.

"Sajnálatos, hogy 2010 után megszűnt a nyugdíjrendszer rugalmassága, ami például egy ilyen járvány okozta helyzet kezelésére is megfelelő lehetőségeket biztosított"

- mondta az Alfahírnek nyilatkozó Hegyesiné Orsós Éva, az Életet az Éveknek Országos Szövetség elnöke. A nyugdíjas érdekképviselet vezetője szerint jónak tűnik a Jobbik elnökének javaslata, de mint hangsúlyozta, körültekintően és nagyon alaposan kell megvizsgálni ezt a kezdeményezést.

"Nem mindegy ugyanis, hogy valaki 60, vagy 64 évesen lesz nyugdíjas, mert például a szolgálati idő beszámításánál sokat számít ez a néhány év is. De ahhoz hogy jól működjön, még ennél is fontosabb, hogy kormányzati szinten legyen egy legalább ilyen körültekintő és alapos, a nyugdíjasokat is érintő gazdasági mentőcsomag. Én viszont ilyet nem látok."

- mondta Hegyesiné Orsós Éva.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnöke is megfontolandónak nevezete a Jobbik elnökének javaslatát. Román Demeterné is úgy vélte, segíteni kell a járvány idején munkanélkülivé vált idős embereken, de a kezdeményezést differenciáltan dolgoznák ki.

"Érdemes megvizsgálni a lehetőségeket. Főleg a 60 éven felüli férfiak esetében lehet fontos, hogy azok akik a járvány miatt vesztették el a megélhetésüket, és egészen mostanáig nehéz fizikai munkát végeztek, azoknak mindenképpen érdemes segíteni. De persze meg kell nézni a többi területet is, mert ilyen idős korban már valóban nagyon nehéz az elhelyezkedés."

- nyilatkozta Román Demeterné.

Jakab Péter javaslatának első eleme tehát megteremtené az öregségi nyugdíj igénylésének lehetőségét az öregségi nyugdíjkorhatár előtt azon munkavállalóknak, akik 2020. március 1. napjáig 60. életévüket betöltötték, és munkaviszonyuk 2020. március 1-je után szűnik meg.

Másik eleme, hogy a 60 év feletti munkavállaló akkor is nyugdíjazható, ha munkahelyén olyan létszámleépítés zajlik, amely őt magát nem érinti, fiatalabb kollégáit viszont igen. Ebben az esetben választható lenne, hogy inkább nyugdíjazzák az idősebb munkatársakat, a fiataloknak pedig így megmarad a helyük, nem lesznek munkanélküliek.

Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője januárban arra hívta fel a figyelmet, hogy pártja szerint az egész nyugdíjrendszert át kellene dolgozni, mert egyre nagyobb az aktívak és nyugdíjasok közti jövedelem-különbség is. Az ellenzéki párt differenciált nyugdíjemelést vezetne be, de a nyugdíjak között országos szinten is komoly eltérések vannak: 2018-ban Budapesten 150 ezer forint volt az átlagnyugdíj, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csak 115 ezer.

A Jobbik korábban is tett javaslatokat a nyugdíjasok védelmében. Az ellenzéki párt Férfiak 40+ javaslata például azt szerette volna elérni, hogy negyven ledolgozott év után a férfiak is nyugdíjba mehessenek. A Fidesz-kormány azonban elutasította a javaslatot.