A teljes balatoni vitorláskikötői üzletágtól, négy kikötőtől, szállodától, kempingektől, és 65 embertől szabadul meg az állami cég

A teljes balatoni vitorláskikötői üzletágtól, négy kikötőtől, szállodától, kempingektől, és 65 embertől szabadul meg az állami cég
Megszüntetik a Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötői üzletágát

– erről a javaslatról szavaz a jövő hónapban a tavaly állami többségű tulajdonúvá lett társaság részvényesi közgyűlése - értesült a delipart.com. Arra kérik a térség polgármestereit, hogy lépjenek fel a Balaton kijátszásával szemben.

A portál egyébként felidézi, a javaslatban az áll, hogy a „főtulajdonos rendelkezése alapján” tekintette át a zrt. igazgatósága a Bahart jövőbeni működését és állt elő javaslataival, a többségi tulajdonos pedig maga az állam, illetve az azt képviselő Orbán Ráhelhez kapcsolható Magyar Turisztikai Ügynökség.

Jellemző az önkormányzatok hazai helyzetére, hogy a balatoni településeknek a Bahart döntésébe alig maradt beleszólásuk: a legnagyobb önkormányzati tulajdonos Siófoknak is csak alig 10 százalék szavazati, ezáltal beleszólási joga van.

Egyébként egészen drasztikus lépésre készül a cég, amelyben tavaly a tóparti települések rovására 75 százalék nagyobb tulajdonrészt szerzett az állam.

A javaslat szerint megszüntetik a vitorláskikötői üzletágat, a vitorláskikötőket bérbe adják 2021-től, a bérbeadásra pedig pályázatot írnak ki. Felülvizsgálták a személyhajózási tevékenységet is.

Több járat megszűnik,

négy közforgalmú hajókikötőt kivonnak a forgalomból, ezeket az ingatlanokat eladják, nevezetesen a balatonkeneseit, a csopakit, a balatonudvarit és a balatonakalit.

Négy pénztárt így megszüntetnek, több hajót, így a néhány éve beszerzett gyorshajókat is kivonják a forgalomból.

Eladják a társaság siófoki szállodáját, balatonszemesi és balatonboglári kempingjét, továbbá egyén ingatlanokat, Tihanyban és Siófokon.

A Bahart a profiltisztítás után fő tevékenységként a személy- és komphajózást végzi. A személyhajózás azonban a javaslat szerint állami kompenzációra szorul, várhatóan 2021-ben 200 millió, 2022-ben és 2023-ban 400 millió forint erejéig.

„A társaság létszáma összesen 65 fővel csökken, mindez együttesen mintegy 300 millió forint személyi jellegű költségcsökkenést jelent”

- olvasható továbbá a közgyűlés elé kerülő javaslatban.

Miközben mindenki a koronavírus-járvány elleni védekezéssel van elfoglalva, valaki nemsokára óriásit szakíthat a magyar tengernél. Igaz, akik eddig követték a balatoni ingatlanok, kempingek körüli híreket, nem lepődnek meg a NER újabb húzásán.

Élményparkokkal uralják majd le a Balaton környékét a Fidesz-közeli oligarchák

Közérdekű adatigényléssel jutott hozzá a HVG az Orbán Ráhel tanácsai alapján működő Magyar Turisztikai Ügynökség pályázati nyerteseinek listájához. Az információkból kiderült, hogy a Kisfaludy-program keretében a 100 millió forintnál magasabb összegű pályázatok kétharmada kormányközeli befektetőknél kötött ki.

Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselő, korábbi siófoki alpolgármester Facebook-posztjában adott hangot abbéli aggodalmának, hogy a A NER-közeli üzleti körök vetettek szemet az értékes balatoni ingatlanokra, elsősorban is a kikötőkre.

Mint írta, már évekkel ezelőtt látni lehetett a jeleket, hogy a balatoni vitorláskikötőkre szemet vetettek az Orbáni-körök. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere többször kiállt az önkormányzati vagyonok mellett, de jött az állam az államban és szétzúzta ezt a vagyonelemet is. A NER "bevásárolta" magát a kikötőket üzemeltető Bahart Zrt-be és onnan már lehetett tudni, hogy nincs megállás - fogalmazott a politikus.  

Felidézte, már akkor figyelmeztettek, hogy az Orbán-család és oligarcháinak terjeszkedése nem fog megállni a kempingeknél, az még csak az első lépés volt.

"Most a kikötők és utána pedig a Balaton egyik legértékesebb ingatlanának tartott terület, a siófoki sziget lesz a következő a sorban. Miközben mindenki a vírus okozta helyzettel van elfoglalva, addig szépen lassan ellopják a hazánkat"

- írta a Jobbik siófoki illetőségű politikusa.

Potocskáné Kőrösi Anita egyben felszólította a Balatoni Szövetséget és az érintett balatoni települések polgármestereit, hogy "határozottan lépjenek fel nemzeti kincsünk, a Balaton szétrablása ellen".

Így terjeszkedik az Orbán-rendszer a veszélyhelyzet alatt Siófok alpolgármestereként már évekkel ezelőtt láttam a...

Közzétette: Potocskáné Kőrösi Anita – 2020. április 23., csütörtök