Izrael Szíriát rakétázta

Izrael Szíriát rakétázta

Az izraeli légvédelem több rakétát lőtt ki éjszaka a szíriai Homsz tartomány keleti részére - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH), amely szerint a támadásban legalább 9, Irán-barát milicista vesztette életét.

A SANA szíriai állami hírügynökség jelentése szerint a rakétákat Palmüra (arab nevén Tadmur) fölött az arab ország légvédelme hétfő éjjel megsemmisítette, mielőtt célba értek volna.

Az OSDH szerint a rakéták a tartomány keleti részén lévő Irán-barát fegyveres csoportok állásait célozták. Az OSDH szerint - a SANA jelentésével nem egybecsengően - a támadásban legalább kilenc milicista lelte halálát.

A nagy-britanniai székhelyű, de a helyszínen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező OSDH szerint a halálos áldozatok között három szíriai állampolgár van. A forrás több részletet nem közölt.

Az elmúlt hónapokban Izrael több hasonló támadást hajtott végre Szíriában állomásozó, Irán támogatását élvező milíciák ellen.

Az izraeli hadsereg nem kommentálta a szíriai célpontok elleni támadás hírét, összhangban azzal a többéves gyakorlattal, amely szerint az ilyen külföldi célpontok elleni műveleteket Izrael nem erősíti meg, és nem is cáfolja.

Biztonsági források és az OSDH szerint az izraeli harci repülőgépek libanoni légtér felől érkeztek. Az NNA libanoni állami hírügynökség hétfői beszámolója szerint izraeli harci repülőgépek a nap során alacsony magasságban átrepültek Libanon keleti részén.

Teherán és az általa támogatott fegyveres csoportok, elsősorban a libanoni Hezbollah Bassár el-Aszad szíriai kormányfő legfontosabb szövetségesei a 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban. A polgárháború kilenc évvel ezelőtti kirobbanása óta Izrael több száz légicsapást hajtott végre a szíriai kormányerők, illetve a damaszkuszi vezetéssel szövetséges iráni erők és a libanoni Hezbollah ellen.

Izrael Iránt tartja a legnagyobb fenyegetésnek a térségben, a Hezbollahot pedig a szomszédos országok irányából érkező legnagyobb fenyegetésnek. Az izraeli vezetés korábban több ízben jelezte: nem fogja engedni sem Iránnak, sem síita szövetségeseinek, hogy megszilárdítsák jelenlétüket a háború utáni Szíriában.

(MTI)