Rácsok mögött maradhat Boldog István fideszes képviselő bizalmasa és jobbkeze

Rácsok mögött maradhat Boldog István fideszes képviselő bizalmasa és jobbkeze

Február 29-én jár le Fehér Petra előzetes letartóztatása, de az Index úgy tudja a Fővárosi Törvényszéktől, hogy az ügyészség részéről újabb indítvány érkezett, újabb két hónap időtartamra. A bíróság legkésőbb pénteken meghozza döntését.

Fehér Petra nem más, mint Boldog István fideszes parlamenti képviselő jobbkeze, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés korábbi alelnöke, jelenleg pedig megyei közgyűlési tag és Törökszentmiklóson fideszes önkormányzati képviselő.

A gyanú szerint aktívan részt vett abban a politikai bűnszervezetben, ami Jász-Nagykun-Szolnok megye nagy részén a TOP-os pályázatokkal kapcsolatban döntött arról, kinek, hova, mennyi uniós támogatás járhat cserébe azért, hogy a polgármesterek az általuk megnevezett vállalkozásokkal túlárazva szerződjenek le különböző munkákra.

Az eddigi információk szerint négy fő került letartóztatásba, egy ember pedig nyomkövetőt kapott.

A Boldog-féle korrupciós botrányban több házkutatás is történt, két nyertes konzorciumnak is tagja volt az álcivil egyesület

Nemcsak Cserkeszőlőn, hanem több más helyen is házkutatást tartott az ügyészség a fideszes Boldog István „táskás embereként" elhíresült Fehér Petra ügyében - tudta meg az Alfahír. A nőt december elején helyezték letartóztatásba, majd nem sokkal később négy másik személyt is hatósági kényszerintézkedésnek vetettek alá: hármat letartóztatták, egy személy pedig nyomkövetőt kapott.

Fehérről az Index arra emlékeztet, a rácsok mögött lévő politikus a Fidelitasból indult, majd Boldog István asszisztenseként, illetve kampányfőnökeként dolgozott és az elmúlt évek szinte összes szalagátvágásán ott állt Boldog István mellett, gyakorlatilag Boldog mindeneseként funkcionált.

A most folyamatban lévő ügyben megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több Településfejlesztési Operatív Programmal (TOP) kapcsolatos pályázatnál irányított, jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól – mint a pályázatok elbírálásában döntési folyamatra ráhatással bíró hivatalos személy – jogtalan haszonra tett szert.

Ugyanakkor nem csak ő marad előzetesben, hanem a korrupciós ügy másik szereplőjével, K. Ferenccel kapcsolatban is ezt kéri az ügyészség. K. Ferenc közbeszerzési tanácsadó, a gyanú szerint az ő cégével kellett a közbeszerzések lefolytatására szerződniük az önkormányzatoknak.

Az ő működéséről Hadházy Ákos független parlamenti képviselő azt írta,

„A Debköz Kft. nevű cég intézte ugyanis Boldog körzetében azoknak a kamu közbeszerzéseknek a lepapírozását, ahol messziről - szó szerint, 200 km távolról is - látszik a csalás, olyan primitív módon manipulálták a falvak és városok uniós támogatásának pályázatait.”

Az ő letartóztatása is 29-én jár le, annak két hónappal történő meghosszabbítására szintén indítványt nyújtott be az ügyészség – tudta meg az Index.

Az ügyben Csányi Tamás jobbikos parlamenti képviselő korábbi sajtótájékoztatóján arról beszélt, feltételezhető, hogy a szervezetben saját tervezőket bíztak meg azzal, hogy árazzák túl az önkormányzati projekteket, majd ezek után a táskás emberek, Fehér Petra és K. Péter szedhette be a „visszajáró” pénzeket.