Csend és nyugalom - Lázár Bence emlékére

Csend és nyugalom - Lázár Bence emlékére

2018-ban hunyt el az alig 27 esztendős Lázár Bence, az Újpest egykori játékosa. A fiatal játékos 20 évesen robbant be az élvonalba, azonban állandó derékbántalmai miatt, idő előtt be kellett fejeznie pályafutását, később leukémiát diagnosztizáltak nála, majd hosszú küzdelem után, 2018 február 22-én hunyt el. Ő rá emlékezünk. 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerekegyházi srác, aki arról álmodozott, hogy majd futballista lesz. Maga sem hitt eleinte benne, hiszen olyannyira álomszerű volt még. Csodálta azokat az embereket, akiket a Tv-ben látott és esténként magában folyton arra gondolt milyen jó lenne, ha egyszer ő is átélhetné mindezt. Ám, ő kitartó volt, napestig rugdosta a labdát, és reménykedett abban, hogy majd egyszer bemutatkozhat gyermekkora kedvenc csapatában.

Aztán betöltötte a 15. életévét, és megkapta a lehetőséget kedvenc együttesétől, az Újpesttől. Bence nem vallott kudarcot. Miért is vallana egy olyan ember, aki tudta mennyi munka árán lehet csak sikert elérni? Alig 20 évesen be is mutatkozott élete első mérkőzésén, ahol a duplájával megfordította a mérkőzést az Újpest a Kaposvár ellen. Innentől a mese folytatódott tovább, abban a tavaszi szezonban záporoztak tőle a gólok. Még a válogatott keretébe is bekerült, azonban sérülés miatt nem tudott pályára lépni. 

Büszke volt rád mindenki, mert rengeteg munka árán, de elérted a céljaidat. Együtt ünnepeltél a táborral és együtt velünk. Ekkoriban talán Újpesten te voltál a világ legboldogabb embere.

Aztán ez a mese kezdett rosszra fordulni. Egyre több sérülés hátráltatott és akármennyire is próbáltad, már nem tudtad ugyanazt a formát nyújtani. Állandó hátsérülésed miatt, már az egészséged is veszélybe került, így 23 évesen már vissza kellett vonulnod. Majd jött a szomorú hír, hogy egy sokkal nehezebb harc vár rád. Meg kellett küzdened a leukémiával.

Mások már itt feladták volna, de te nem. Mert te Lázár Bence vagy.

Életed legnehezebb meccsét is megnyerted. Úgy tűnt most már minden rendben lesz.  Tudtad, hogy már nem térhetsz vissza a pályára, ezért szakkommentátornak álltál a Sport Tv-hez. Neked való szerepkör volt ez, úgy tűnt, hogy bár az álmodnak vége lett, mégis boldog ember vagy. 

Majd egy keddi napon jött a hír, hogy baj van, és vérre van szükséged. Éreztük, hogy valami nagy gond lehet. De bíztunk abban, hogy mint mindig, most is nyerni fogsz. Nem akartunk még gondolni sem arra, hogy veszíthetsz.

Ám a sors nem válogat. Fel kellett adnod. Néhány nappal később érkezett a hír, hogy vége, és nincs tovább. Ez a történet, Lázár Bence története, így ért véget, alig 27 évesen.

Ám hiszem, hogy valahol egy új mesebeli történet kezdődött, egy olyan világban, ahol te Bence, együtt focizol Fülöp Mártonnal, Rakaczki Bencével, Dárdai Balázzsal, Fehér Miklóssal vagy éppen Bánka Kristóffal.

Ebben a történetben, már nincs fájdalom, se csalódottság. Ahol te vagy, már csend van és nyugalom, itt nekünk meg csak az emlékek maradtak. 

Nyugodj békében Bence!