„A magukat jobb- és baloldalinak hazudó kormányok felelőssége, hogy félmillió magyar vitte nyugatra a jövőjét”

„A magukat jobb- és baloldalinak hazudó kormányok felelőssége, hogy félmillió magyar vitte nyugatra a jövőjét”

Hétfőn a parlamentben Stummer János jobbikos képviselő arról kérdezte a fideszes honatyákat, hogy egyetértenek-e Novák Katalin múlt heti nyilatkozatával, miszerint Magyarországon jólét van.

„Önök szerint is a jólét elől menekült el az az édesapa diplomával mosogatni, aki három gyereket hagyott itthon, aki nem tudja megfogni a kezüket, ha jó jegyet kapnak, megölelni őket, ha bajba kerülnek, aki nem tud majd ott lenni a karácsonyi műsorukon?”

-tette fel a kérdést a politikus, majd folytatta a felsorolást az asszonnyal, aki Dortmund mellett forgatja a német nyugdíjast, ahelyett, hogy a saját idős édesanyjáról gondoskodna vagy azzal a fiatallal, aki hátrahagyta családját és végzettségét, hogy meg tudja valósítani álmait.

Stummer szerint azok a kormányok, akik anno baloldalinak hazudták magukat, meg azok, akik most jobboldalinak hazudják magukat közösen felelősek azért, hogy több mint félmillió magyar ember itt hagyta az országot és nyugatra vitte a jövőjét.

„Ezek az emberek nem a jólét miatt szöktek el ebből az országból, hanem a magukhoz hasonló pártkatonák miatt, akik kietlen ugart csináltak ebből a gyönyörű hazából”

-véleményezte az elvándorlást a párt alelnöke. Nagy István miniszter azonban nem értett vele egyet. Szerinte az ellenzékre jellemző, hogy gyakran úgy állítja be a külföldön élő magyarokat, mintha azok menekültek lennének, akiknek itthon képtelenség lenne boldogulni.

„Csak Magyarországra jellemző, hogy elmennek a fiatalok? A német fiatalok nem mennek? Még a svájci fiatalok is mennek”

-mondta a miniszter, aki addig nem merészkedett, hogy kalandvágynak nevezze a jelenséget, de lehetőségnek tekinti a munkaerő szabad áramlása adta nyitott kapukat. Nagy szerint az a történelem folyamán állandó jelenség, hogy a fiatalok elmennek szakmát, gyakorlatot szerezni, majd hazatérve itthon kamatoztatják tudásukat.

Stummer válaszában rámutatott, hogy az, aki idehaza diplomát szerzett, most pedig Bristol mellett mosogat, az nem saját magát képezni ment nyugatra. A miniszter szerint azonban az már csak döntés kérdése, hogy valaki a több pénz miatt feladja addigi elképzeléseit és külföldre megy más munkát végezni,

„a jólét ugyanis viszonyítás kérdése.”

A fideszes politikus úgy látja, ha ahhoz viszonyítjuk Magyarország jelenlegi helyzetét, mint amikor 2010-ben pártja átvette a kormányzást, akkor egyetért Novák Katalinnak, azaz 2010-hez képest ma valóban jólét van Magyarországon.