A lengyel kormány panaszt tett a Netflixnél egy holokauszt témájú sorozatuk térképe miatt

A lengyel kormány panaszt tett a Netflixnél egy holokauszt témájú sorozatuk térképe miatt

A lengyel kormány ugyanis nagyon érzékeny a holokauszt témájára és Mateusz Morawiecki úgy ítélte meg, hogy a dokumentumfilmben szereplő egyik térkép azt a hatást kelti, mintha a legyen állam felelős lett volna a náci haláltáborokban elkövetett bűnökért.

„Hazám akkor független államként nem is létezett, a táborokban lengyelek millióit is meggyilkolták” – írta a kormányfő, aki szerint a térkép „nem más, mint a történelem újraírása”. 

A Netflix dokumentumfilmje, a Treblinka Rettegett Ivánja (The Devil Next Door) Ivan Demjanjuk ukrán férfiről szól, aki a feltételezések szerint a treblinkai tábor kegyetlen őre volt, ám ezt a 80-as években Izraelben lefolytatott per során nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani. Évekkel később a férfinek a német bíróság előtt is meg kellett jelennie, azonban mivel a végső ítélet előtt 91 éves korában életét vesztette, soha nem jelentették ki róla hivatalosan, hogy ő lett volna az a bizonyos "rettegett" Ivánként hivatkozott személy. 

A dokumentumfilm-sorozat ugyan csak a per során használt térképeket mutatta be, miután Lengyelországban ekkora felháborodást keltett az eset, a készítők ígéretet tettek, hogy kiegészítik az ominózus részt, ahol a haláltáborok helyét az ország mai térképén helyezték el. A filmben így a vitatott jelenetnél egy olyan szöveg jelenik meg a képernyőn, ami tájékoztatja a nézőket, hogy a tábor a nácik által megszállt területen működött.

A film egyébként nagyon érdekes és izgalmas, és Demjanjuk története kapcsán arra a kérdésre is keresi a választ, hogy felelősségre lehet-e vonni egy közkatonát (noha az ő esetében még efelől sem tudtak véglegesen megbizonyosodni) a háborúban elkövetett bűnökért.

The Devil Next Door | Main Trailer | Netflix

A Cleveland grandfather is brought to trial in Israel, accused of being the infamous Nazi death camp guard known as Ivan the Terrible. Watch The Devil Next Door, Only On Netflix: https://www.netflix.com/title/80201488 SUBSCRIBE: http://bit.ly/29qBUt7 About Netflix: Netflix is the world's leading internet entertainment service with 158 million paid memberships in over 190 countries enjoying TV series, documentaries and feature films across a wide variety of genres and languages.