Kurz: fel kell lépni a neonácik ellen, de harcolni kell a politikai iszlamizmus ellen is

Kurz: fel kell lépni a neonácik ellen, de harcolni kell a politikai iszlamizmus ellen is

Európai összefogást sürgetett a szélsőjobboldali terrorizmus ellen egy vasárnapi német lapinterjúban Sebastian Kurz, az ausztriai parlamenti választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője – írj az MTI.

A politikus a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban németországi Halléban egy zsinagóga ellen a napokban történt - a hatóságok szerint szélsőjobboldali, antiszemita indíttatású - támadással kapcsolatban kiemelte, hogy a szélsőjobboldali terror fenyegetése miatt meg kell erősíteni az együttműködést az európai uniós tagországok belügyminiszterei és a hírszerzési, nemzetbiztonsági szolgálatok között.

Hozzátette: a politikának gondoskodnia kell arról is, hogy ne jelenhessenek meg szélsőjobboldali mozgalmak, hiszen „a szavakat és a gondolatokat tettek követik”. Mint mondta, következetesen fel kell lépni a „neonácik” ellen, Ausztriában éppen ezért törekednek például az úgynevezett identitárius mozgalom betiltására.

Ugyanakkor harcolni kell a „politikai iszlamizmus” ellen is, amely radikalizálódáshoz vezethet. Védekezni kell és fel kell ismerni a fiatalokat fenyegető veszélyeket, függetlenül attól, hogy „jobbról, balról vagy az iszlamizmus felől” érkeznek.

„Egyik szemünkre sem vagyunk vakok” - mondta Sebastian Kurz. Hangsúlyozta: szembe kell nézni azzal, hogy Európa sok helyütt nem biztonságos a zsidók számára. Közölte: zsidó szervezetek vezetőivel az utóbbi években folytatott megbeszélésein arról számoltak be, hogy egyre több zsidó akarja elhagyni Európát. Ebbe nem szabad beletörődni, ezért a szélsőjobb és „az iszlamisták importált antiszemitizmusa” ellen is harcolni kell - mondta az ÖVP vezetője.

 

Beismerő vallomást tett a hallei antiszemita lövöldöző

Beismerő vallomást tett a németországi Halléban szerdán történt lövöldözés gyanúsítottja - jelentették pénteken német hírportálok - írja az MTI. A 27 éves német állampolgár az előzetes letartóztatását elrendelő karlsruhei szövetségi legfőbb bíróságon tett vallomásában elismerte, hogy antiszemita indíttatásból meg akarta támadni Halle zsinagógáját a legfőbb zsidó ünnep, az engesztelés napja - jóm-kipúr - alkalmából tartott szertartás alatt.