"Üzleti titok", mennyi pénzünket költötték a Fidesz-közeli becsődölt környezetpusztító cégre

"Üzleti titok", mennyi pénzünket költötték a Fidesz-közeli becsődölt környezetpusztító cégre

Augusztus végén derült ki, hogy az állami tulajdonban álló Magyar Villamos Művek (MVM) több, súlyosan környezetkárosító és üzletileg is veszteséges törpe vízerőművet vásárolt meg egy Fidesz-közeli vállalkozótól. A jobbikos Bencsik János szerette volna megtudni, mennyi pénzébe került ez az adófizetőknek, ám érdemi választ nem kapott. 

Az erőművek a Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselővel kiváló kapcsolatokat ápoló Lénárd András, a Csíki sör alapítójának tulajdonában álltak. A magát büszke székely lokálpatriótának valló üzletemberről kevesen tudják, hogy a haszon reményében nem riadt vissza attól sem, hogy szülőföldje természeti értékeiben kárt tegyen.  

A 2010-es évek elején, a román állam bőkezűen támogatta a zöldenergia-beruházásokat, így jó ötletnek tűnt ebbe fektetni. Így tettek Lénárd és társai is. Több helyen építettek vízerőművet,

semmibe véve a helyiek tiltakozását és az érintett kis patakok környezetének tönkre tételét.

Időközben aztán megváltozott a román támogatási rendszer is, így a saját lábukon megállni képtelen létesítmények komoly veszteséget kezdtek termelni. Az úzvölgyi komplexum például a 2018-as évet 6,2 millió eurós mínuszban zárta 320 ezer eurós üzleti forgalom mellett.

Az MVM azonban valahogy úgy érezte, mégis érdemes bevásárolni a deficites erőművekből. Bencsik János országgyűlési képviselő írásbeli kérdésben érdeklődött, 

"miért támogatja kormányunk magyar adófizetői pénzből környezetromboló erőművek veszteséges működtetését Székelyföldön?”

Fónagy János államtitkár válaszában "alapos átvilágításra" és "részletes megtérülési elemzésekre" hivatkozva védte meg a tranzakciót, ám hogy mindez mennyi pénzbe került, üzleti titokra hivatkozva nem árulta el.

A jobbikos politikusnak arra a felvetésére, hogy van-e üzleti érdekeltsége Németh Zsolt fideszes politikusnak a Csíki Sör Manufaktúrában, „sem beismerés, sem tagadás nem érkezett".