Marad előzetesben a Viking Sigyn kapitánya

Marad előzetesben a Viking Sigyn kapitánya

Meghosszabbította a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - tudatta a Fővárosi Törvényszék pénteken közleményben az MTI-vel.

A kerületi bíróság szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt egy hónappal, szeptember 30-ig hosszabbította meg az ukrán állampolgárságú férfi letartóztatását. A Viking Sigyn kapitányát vízi közlekedés - halálos tömegszerencsétlenséget okozó - gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsítják.

Hazudott a Viking kapitánya: nem tett semmit azért, hogy elkerülje a Hableány tragédiáját

A kormányzati bulvártermék, a Ripost szerezte meg valahogyan a Viking Sigyn kapitányának "eddig eltitkolt" vallomását. Ebből kiderül, hogy Jurij C.-nek fogalma sem volt arról, hogy a szállodahajójával perceken belül kiolt 28 emberi életet. Ugyanakkor még arról is hazudott, hogy a Hableány hol, és mikor előzte meg őt, mint ahogy abban sem mondott igazat, hogy mikor érte utol a kishajót.

Az elsőfokú bíróság végzése szerint a gyanúsított letartóztatása óta a megalapozott gyanú nem gyengült.

A gyanúsított nem kötődik Magyarországhoz, európai helyismerettel, külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, ukrán állampolgár, Ukrajna pedig nem adja ki más államnak saját állampolgárát.

Az elsőfokú bíróság a letartóztatás meghosszabbításának tartamát az ügyészségi indítványban szereplő három hónapnál rövidebb, egy hónapos időtartamban állapította meg.

Május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, és  27 áldozat holttestét találták meg a hatóságok.