A magyar adófizetők pénzéből vettek veszteséges céget a Csíki Sör tulajdonosától

A magyar adófizetők pénzéből vettek veszteséges céget a Csíki Sör tulajdonosától

Ismételten veszteséges vízerőművet vásárolt az MVM leányvállalata Romániában, és megint a NER kedvenc sörét gyártó vállalkozótól, a Csíki Sör zaklatott múltú tulajdonosától -  írja az Erdélyi Átlátszó. 

A portál szerint az úzvölgyi, masszívan veszteséges vízerőmű-komplexum mellett újabb, nem túl fényesen muzsikáló céggel bővítette romániai portfólióját a Magyar Villamosművek Zrt. 2019 júliusában az MVM romániai leányvállalata, az MVM Energy Romania SRL megvásárolta a H2O Energy SRL-t, azt a céget, amely annak idején nagy tervekkel indult, azonban csak szerény eredményeket tud felmutatni.

Az úzvölgyi projekthez hasonlóan a cég mögött is Lénárd András székelyföldi vállalkozó, valamint a Református Egyház Nyugdíjintézete áll, ez tehát a második vállalkozás amit az MVM megvásárol Lénárd Andrástól, a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosától. 

A 2010-es évek elején, a román állam bőkezűen támogatta a zöldenergia-beruházásokat, amelynek következtében többen is a zöldenergiába fektetettek. Az említett társulás is több törpe vízerőművet épített, illetve tervezett építeni. 

Azonban a vízerőművek a helyi tiltakozás ellenére is megépültek, amely miatt a kis patakok környezete is tönkrement. Idővel bebizonyosodott, hogy a beruházások ellen tiltakozóknak volt igazuk: a román állami támogatási rendszert néhány év múlva átalakították, így a felépített vízerőművek nem nyereségesek. Az úzvölgyi komplexum például a 2018-as évet 6,2 millió eurós mínuszban zárta 320 ezer eurós üzleti forgalom mellett.

A régi tulajdonos, Lénárd András idehaza akkor vált ismertté, amikor sörgyára (Csíki Sör) védjegyvitába keveredett a Heineken-nel. A magyar kormány háborút is hirdetett a multicég ellen, kifejezve szolidaritását a Csíki Sörgyár felé.  Ezután több kormánypárti politikus is ellátogatott a Csíkszentsimonban működő gyárba, majd Lázár János és Semjén Zsolt nevével jegyzett törvényjavaslat is készült arra, hogy két év szabadságvesztéssel kaphasson, aki önkényuralmi jelképpel ellátott árut vagy szolgáltatást értékesít – ezzel üzenve a vörös csillagos Heineken-nek. 

Későbbiekben a Csíki Sör tulajdonosáról kiderült azt is, hogy embercsempészet miatt keresik az Egyesült Államokban. A gyanú szerint magyar táncoslányokat vitt be Kanadából.

A Magyar Hang szerint könnyen előfordulhat, hogy a veszteséges erőművek megvétele burkolt támogatást jelent az állam részéről a a nem túl fényes anyagi helyzetben lévő sörgyárnak: a Lixid Project SRL három éve komoly adósságot, ötmilliárd forintot halmozott fel úgy, hogy a következő évben is félmilliárd forintos veszteséget termelt.