Hazudott a Viking kapitánya: nem tett semmit azért, hogy elkerülje a Hableány tragédiáját

Hazudott a Viking kapitánya: nem tett semmit azért, hogy elkerülje a Hableány tragédiáját

A kormányzati bulvártermék, a Ripost szerezte meg valahogyan a Viking Sigyn kapitányának "eddig eltitkolt" vallomását. Ebből kiderül, hogy Jurij C.-nek fogalma sem volt arról, hogy a szállodahajójával perceken belül kiolt 28 emberi életet. 

Ugyanakkor még arról is hazudott, hogy a Hableány hol, és mikor előzte meg őt, mint ahogy abban sem mondott igazat, hogy mikor érte utol a kishajót.

„A balesetben érintett hajót egy darabig láttam. Jobb oldalról előzött minket (…) A kis hajó 5-6 méterre volt tőlünk. Ez nagyon közeli távolság. A kishajót a fentiek után nem figyeltem, ekkor láttam utoljára a hajót. Ezt követően nem figyeltem, mert a hidat figyeltem, hogy rendben átmenjünk alatta. (…)."

 - szerepel az ukrán hajóskapitány vallomásában. 

Azonban ez a szakértő szerint hazugság, hiszen a Hableány balról előzött, és még a parlament magasságában. A Margit hídtól 200 méterre már csak azért sem előzhetett, mert a sebessége 8 km/h óra volt, míg a Vikingé 12,4 km/h. 

„A Viking Sigyn tevékenysége ellentétes a Hajózási Szabályzattal és a jó szakmai gyakorlattal is, mert mindent figyelmen kívül hagyva ráutazott a Hableány motorosra úgy, mintha a térségben rajta kívül nem is tartózkodott volna hajó”

- olvasható a jelentésben. A hajózási szakértő szerint

„kérdés, hogy miért nem észlelte a Viking kapitánya a két hajó közti távolság vészes csökkenését az utolérés több mint 3 perce alatt, majd a Hableány elsüllyedéséig eltelt további 2 és fél perc alatt az egymás mellett haladást és az érintkezést”.