A G7-csúcstalálkozón megállapodtak: 20 millió dolláros segélyt nyújtanak az amazóniai tüzek megfékezésére

A G7-csúcstalálkozón megállapodtak: 20 millió dolláros segélyt nyújtanak az amazóniai tüzek megfékezésére

Az azonnali segélyből tűzoltó repülőgépeket küldenek majd az amazonasi esőerdő fölé.

Azonnali 20 millió dolláros segélyt nyújtanak a G7-országcsoport tagjai az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére, illetve hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére - jelentette be hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a biarritzi G7-csúcstalálkozón.

Az azonnali segélyből tűzoltó repülőgépeket küldenek majd az amazonasi esőerdő fölé. A hosszabb távú projekt pedig az erdőségek újratelepítését célozza, ezt majd az ENSZ Közgyűlésén fogják véglegesíteni szeptember végén, és Brazília hozzájárulására is szükség lesz.

Macron elmondta: az Egyesült Államok is támogatja a közös kezdeményezést, ő maga hosszú beszélgetést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel az amazóniai erdőtüzekről. A francia elnök szerint Trump csupán azért nem vett részt a csúcstalálkozó biodiverzitással foglalkozó ülésén, mert éppen abban az időben kétoldalú találkozója volt.

A francia elnök figyelmeztetett: a bolygó „legfőbb tüdejének” elvesztése komoly gondot jelentene a világnak. Elmondta azt is, hogy a G7 csoport vezetői az afrikai kontinens hasonló támogatásáról is beszéltek.

Angela Merkel német kancellár arról beszélt újságírók előtt, hogy a biarritzi csúcstalálkozón nagy lépést tettek előre Irán ügyében.

Nagy előrelépés, hogy nemcsak ahhoz ragaszkodunk, hogy Irán ne tehessen szert atomfegyverre, hanem azt akarjuk, hogy a megoldást politikai eszközökkel érjük el - mondta Merkel.

A jelenlegi hangulat lehetővé teszi a tárgyalásokat, ráadásul az Egyesült Államokkal egyeztetve, és ez már rengetegnek számít

– fogalmazott.

A német kancellár arról is beszélt, hogy Németország azt szeretné, ha az Európai Unió a lehető leggyorsabban kereskedelmi megállapodást tudna kötni az Egyesült Államokkal, hiszen mindkét fél jelentősen érdekelt a kereskedelmi kapcsolatok erősítésében.

Donald Trump azt mondta, „fair megállapodást” akar, amely mindenkinek megfelel. Úgy vélte, hogy az európaiak kemény tárgyalók, de tiszteli őket, csakúgy mint a kínaiakat.

Trump úgy nyilatkozott, hogy Angela Merkelt „rendkívül okos asszonynak” tartja, aki pontosan érti a dolgok helyét. Az amerikai elnök hozzátette, azt tervezi, hogy a közeljövőben Németországba látogat.

(MTI)

 

Azért ég az Amazonas, mert húst eszünk?

A mikrokörnyezetemben úgy tapasztalom, hogy valamilyen szinten mindenkit megmozgatott a Föld tüdejét pusztító tüzek látványa. Mint minden jelentős történet esetén, a social media közösségek három részre szakadtak: a prayforamazonia hashtaggel ellátott kontentet osztogatók, akik igyekeznek felhívni a figyelmet egy súlyos problémára (ebbe a csoportba tartozom én is) azok, akik felsőbbrendűbbnek érzik magukat és arról posztolnak, hogy „mé', asszed ha megosztod, segítesz?"