"Minket is meg fog csodálni a világ, ha összefogunk" - üzente a megyéspüspök Csíksomlyón

"Minket is meg fog csodálni a világ, ha összefogunk" - üzente a megyéspüspök Csíksomlyón

A pünkösd előtti várakozás hangulatában gyülekeztek a hagyományos búcsúra érkező zarándokok Csíksomlyón a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, amely még a múlt szombati pápai mise jegyeit viseli magán.

A zarándoklat szervezői meghagyták a helyszínen az ívelt tetőt, amelyet ideiglenesen szereltek fel a pápai misére a hármashalom oltár elé, a megnagyobbított ledeszkázott tér fölé. A máskor füves, gyepes területen most a múlt heti sártenger megszáradt tájképe emlékeztet a pápai misére.

A zarándokoknak ezúttal az erős napsütés okoz inkább nehézséget, bár akadnak, akik az időjárás előrejelzés alapján ezúttal is gumicsizmával érkeztek a búcsú helyszínére.

Az oltár mellé ezúttal a csíksomlyói Mária-kegyszobor másolata került ki.

Júniusban már másodszor telik meg zarándokokkal a hegynyereg. A mise helyszínére megérkezett Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Mindketten részt vettek az egy héttel ezelőtti pápai misén is.

Össze kell fognunk és segítenünk kell egymást

Az idei búcsús mise szónoka Pál József-Csaba, a tavaly beiktatott temesvári megyés püspök volt, aki prédikációjában Svájc sikerét annak tulajdonította, hogy népe meghallgatta védőszentje: Flüei Szent Miklós szavát, és minden háborútól távol maradt.

Úgy vélte: mint minden édesanya, Mária is annak örül legjobban, haha gyermekei békességben élnek, ha összefognak, ha segítik egymást.

"Nemcsak Svájcot, hanem minket is meg fog csodálni a világ, ha összefogunk"

- jelentette ki a püspök.

Úgy vélte azonban, hogy az összetartásnak irányultsága is kell, hogy legyen. Ez az irányultságot az adja, hogy közösen hallgatunk a Szűzanyára és a fiára.

Úgy vélte: a múlton nem keseregni kell, a múltból tanulni kell:

"Nem elég, hogy igazunk van, alázattal kell tudnunk elfogadni azt, hogy az igazság egy része a másikban is jelen van. Kell tudjuk megbecsülni, és kell tudnunk segíteni egymásnak, kell tudnunk kiegészíteni egymást. Ha a másik nem úgy gondolkodik, ez még nem jelenti, hogy nem tartozik hozzám, nem jelenti, hogy nem testvérem, hiszen közös mennyei atyánk van"

- fogalmazott a püspök, majd prédikációban az úzvölgyi katonatemető kapcsán kialakult konfliktusra is kitért:

"Itt nem két nép áll egymással szemben. Meggondolatlan vagy rossz szándékú intézkedésre felült egy mindenre fogható csoport. Felkorbácsolták az indulatokat. Fáj, ami történt, de nem engedhetjük, hogy elszabaduljanak az indulataink, és nem általánosíthatunk, mintha mindenki olyan lenne. Az ügy isten segítségével meg fog oldódni, de nekünk meg kell őrizni emberi és keresztényi méltóságunkat" - jelentette ki. Széchenyit idézve mondta: "kővel dobálnak, mi a kövekből lépcsőt építünk."

A csíksomlyói pünkösdi mise alatt cseperegni kezdett az eső, de a szertartás ragyogó napsütésben fejeződött be.