Elismerte a MÁV: kritikus a helyzet a Nyugati pályaudvaron

Elismerte a MÁV: kritikus a helyzet a Nyugati pályaudvaron

Tarthatatlan állapotok.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak nyilatkozva jelentette ki:

"A Nyugati pályaudvaron a helyzet kritikus, az elmúlt hetek esőzései ismét tanúbizonyságot adtak arról, hogy a tetőszerkezet megérett a cserére."

A vasúttársaság vezetője szerint ezúttal is jellemző volt, hogy az utazóközönségnek a csarnokban is esernyővel kellett várakoznia.

Mint fogalmazott: a Keleti és a Nyugati pályaudvarok felújításának előkészítésére is rendelkezik uniós forrásokkal a MÁV Zrt., ezek elosztását azonban újra kellett gondolniuk, mivel máshogy szeretnének bizonyos fejlesztéseket megvalósítani.

Homolya szerint a MÁV már egyeztetett az illetékes szaktárcákkal, a felújításról szóló kormányhatározat pedig heteken belül megjelenhet.

Hozzátette: a tetőszerkezet cseréjére már készen állnak a tervek, így reméli, hogy jövőre megkezdődhetnek a szükséges munkálatok.

Azt is elárulta, hogy a Nyugati téri aluljáróban és a pályaudvaron húsz helyiségbérleti-szerződést mondtak fel. Állítása szerint a cél az, hogy XXI. századi, utasközpontú fejlesztés valósuljon meg, és a jelen kor igényeinek megfelelő szolgáltató egységeket alakítsanak ki.

Homolya Róbert a Keleti pályaudvarról szólva úgy fogalmazott: mivel

az épület rossz állapotban van, a fejlesztés folytatására lenne szükség.

Reméli, hogy mindezt össze tudják kapcsolni egyéb korszerűsítésekkel, például a Liszt Ferenc Repülőtér és a főváros kötöttpályás összekapcsolásával.

Életmentő műtét helyett sebtapasz

Természetesen kerestük a MÁV-ot is. Kérdésünkre, miszerint a nem megfelelő színvonalú kereskedelmi szolgáltatást nyújtó bérlők és pavilonok eltávolításán túl tervezik-e a rendkívül rossz állapotban lévő pályaudvar-épületek illetve a hozzájuk szorosan kapcsolódó infrastruktúra felújítását, azt a választ kaptuk, hogy az érintett fejpályaudvarok (Keleti, Nyugati) rekonstrukciója szerepel a MÁV Zrt. stratégiai fejlesztési terveiben.