Lengyelország száz éves függetlenségét ünnepli - Lesz menet

A lengyel fővárosban vasárnap központi ünnepségek mellett, az eddigi hagyományoktól eltérően nem magán-, hanem állami szervezésű menetet is tartanak a függetlenség visszaszerzésének századik évfordulója alkalmából - írja az MTI.

A központi ünnepséget vasárnap délben a varsói Pilsudski téren, az ismeretlen katona sírjánál tartják, amelyet az ország függetlenségéért elesett hősök tiszteletére emeltek 1925-ben.

Amint a lengyel államfői hivatal közölte, Andrzej Duda elnök ott fogja bejelenteni a 17. században barokk stílusban megépített, a németek által az 1944-es varsói felkelés leverése után felrobbantott pompás Szász-palota újjáépítését. Az épületet a lengyel szenátus székhelyének szánják.

A fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) vezető politikusai, valamint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jerzy Buzek, az Európai Parlament volt elnöke külön megemlékezést tart, már vasárnap reggel megkoszorúzzák az ismeretlen katona sírját.

Délutánra tervezik az állami szervezésű, de a szombatra virradó éjjel született megállapodás nyomán

a nemzeti körökkel közös függetlenség napi felvonulást.

A lengyel politikai vezetők és háborús veteránok menetelnek majd, a megmozdulás része lesz katonai díszszemle is.

Andrzej Duda arra hívta fel a felvonulásra készülő lengyeleket, hogy kerekedjenek felül a politikai megosztottságon. Reményének adott hangot, hogy a menetet biztosító rendvédelmi erők megakadályozzák az esetleges incidenseket.

Az állami felvonulás bejelentésével Duda és Morawiecki a civil menet főpolgármesteri betiltására reagált. Szerintük az előző években résztvevők tízezreit, ezen belül gyermekes családokat vonzó civil menet betiltása társadalmi konfliktusokhoz vezethetne a függetlenség napján.

Ennek ellenére a főpolgármester pénteken kijelentette:

rendbontás esetén kész az állami menetet is betiltani.

Az ellenzéki parlamenti tömörülések - kivéve a jobboldali Kukiz´15 mozgalmat - jelezték, hogy nem csatlakoznak a "nagy közös függetlenségi menetként" meghirdetett rendezvényhez.

A felvonulást a várható népes részvétel, valamint a lehetséges provokációk miatt is rendkívüli biztonsági intézkedések kísérik, a rendőrséget a katonai rendészet támogatja.

A függetlenség napja a legnagyobb lengyel nemzeti ünnep. Annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 év felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát.

(Fotó: Béli Balázs / Alfahír)

Betiltották a lengyel függetlenség menetét

A menetet a lengyel kormány fogja szervezni, és Andrzej Duda elnök védnökséget vállal felette - tudatta a szóvivő szerda este, az államfő és Mateusz Morawiecki kormányfő soron kívüli találkozóját követően.