Curtis számára Majka már nem létezik, Emilióval készül koncertre

A szakításról egy „kemény utcarapet” ír.

Interjút adott a Blikknek Széki Attila, azaz Curtis, aki Majoros Péterelr, azaz Majkával történt szakítása után immár Emilióval készül koncertre. A rapper a Curtis & Emilio-koncertről azt mondta, nem ragaszkodott hozzá, hogy az ő neve legyen elöl. Amikor Emilio jelezte, hogy producerük az Arénában akarja színpadra vinni őket, akkor – mint fogalmazott –

először azt hitte, hülyéskedik,

de azután tíz perc alatt mindent megbeszéltek. A rapper a bulvárlapnak azt mondta, három szponzorcéggel is beszélt, egyiknek sem volt fenntartása.

Curtis felidézte, Emilio volt az első, aki a Majka-ügy után felhívta, tehát nem a show-biznisz hozta őket össze. Felidézte azt is, hogy a Majkával történt összeveszés után taxival jött haza Budapestre, a kocsiban pedig kikapcsolta a telefonját. Idehaza azután szembesült vele, mekkora botrány van belőle. Mint mondta, valóban volt egy vitájuk, de nem a drogügy miatt, hanem más miatt, amiről nem akar beszélni. Nemrég beszéltek telefonon, és megbeszélték, hogy Füttyös című számukat jogvédetté teszik.

Curtis ezt a lépést korrektnek tartja Majka részéről, de emellett úgy fogalmazott:

számomra ő már nem létezik.

A szakításról pedig egy „kemény utcarapet” fog kiadni. A koncert jövő áprilisban lesz a Budapest Arénában, ekkor jelenik meg a Curtis & Emilio első lemeze is.

Curtis már évekkel ezelőtt leírta, hogy egy este alatt 40 ezret elkölt drogokra

Itt írtunk róla először, hogy Majka a színpadon jelentette be: Curtis kábítószerfüggősége miatt nem dolgoznak többet együtt. Az ügyből óriási médiacunami lett, megszólalt Deutsch Tamás, és Puzsér Róbert is.

Curtis visszaszólt Majkának, lehetőséget kapott és bizonyítani akar

Előzmény: a népszerű rapper, Majka szakított előadótársával és „barátjával", Curtissel (azaz Széki Attilával), akinek állítólag drogproblémái vannak. Curtis szerint „mindenkinek meg van a keresztje és mindenkinek meg van a drogja". A két egykori társ már külön lépett fel a hétvégén.Új fejlemény: