4,5 milliárdból rakják helyre Tiborcz István kastélyát

Méltó családi fészek a "királyi párnak"?

A műemléki védettség alatt álló épületet a BDPST Zrt. hozza majd rendbe, kívül-belül a jövő év elejére.

Tiborcz cégének a talajvíz-szigeteléssel és a tetőszerkezet rendbehozatalával már nem kell bajlódnia, azokat már korábban elvégezték, de a két éve az összeomlás szélén álló épülethez terjedelmes, műemlék státuszú kastélypark is tartozik, amit szintén helyre kell pofozni.

Tóth Judit, a BDPST Zrt. vezérigazgatója az erről szóló közleményben így írta körül a beruházást:

"A turai Schossberger-kastély rekreációs funkciókkal gazdagodik, egy 19 vendégszobával rendelkező rendezvényközpontként üzemel majd, ahol akár esküvők és kulturális programok is szervezhetőek."

Aggódni azonban nem kell, "az egyedülálló kastélypark előre meghatározott nyílt napokon" a földi halandók számára is látogatható lesz majd, természetesen "a vendégek zavarásának elkerülésével".

A 444 emlékeztet, hogy Tiborcz István elég sokáig titkolni próbálta, hogy idén minősített többséget szerzett a BDPST Zrt.-ben, ami aztán megvásárolta Mészáros Lőrinc magántőkealapjától az Appeninn Holding Zrt. 20,59 százalékát, és így először került nyíltan is Mészáros-vagyon Orbán Viktor családjához.

Szállodaüzemeltető cége is lett Tiborcznak

Tiborcz István cége, a BDPST Zrt. szállodai szolgáltatásokra alapított céget - írja a hvg.hu.A BDPST Zrt. leányvállalataként jött létre a BDPST Hotel Management Zrt., vezérigazgatója Somlyai Zoltán, aki a Kempinski vezetője volt korábban, jelenleg a Hunguest Hotels Zrt. igazgatóságának a tagja.A Hunguest a Konzum Nyrt.