Gyakorlatilag háborúval fenyegeti egymást Amerika és Irán

Üzenetek.

Pompeo Los Angelesben, az iráni diaszpóra előtt mondott beszédet, amit a teheráni rendszer korruptságára hegyezett ki.

„Iránt inkább egy maffiához, mint kormányhoz hasonlatos valami irányítja”

 - jelentette ki a Department of State feje.

Iráni diaszpóra Amerikában

Az Egyesült Államokban a 2009-ben tartott, legutolsó népszámlálás szerint nagyjából egymillió iráni él, a legnagyobb lélekszámban Los Angelesben és környékén.

Haszan Róháni elnököt, Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminisztert, valamint a vallási vezetőt, Ali Hámenei ajatollah-t a „nemzetközi szélhámosság polírozott emberei” jelzővel illette.

Pompeo azt is hozzátette, hogy Washington „támogatni fogja az iráni nép régóta figyelmen kívül hagyott véleményét”, valamint az irániaknak maguknak kell dönteniük az ország haladásának irányáról. Róhánit egyébként 2017 májusában rögtön az első fordulóban – az érvényes szavazatok 58 százalékával – választották újra.

Tüntettek az iráni kormány ellen

2018 elején több mint 80 településen demonstrációk zajlottak Iránban, összefoglaló anyagunkat itt olvashatja az eseményekről és azok hátteréről.

Csatorna

Pompeo bejelentette, hogy az amerikai kormány huszonnégy órás fárszi (újperzsa) nyelvű információs csatornát indít. Elvileg rádióban, televízióban és a közösségi médiában is sugárzott programok lesznek, bár Iránban erős cenzúra működik, így egyelőre nem tudjuk elképzelni, hogy Teherán beleegyezése nélkül milyen platformokat tudnak szerezni az amerikaiak – a diaszpóra meg értelemszerűen hozzáfér a nyugati csatornákhoz is.

Szankciók

Pompeo ezúttal is deklarálta azt a célt, mely szerint nem csak az Egyesült Államoknak, hanem szövetségeseinek is drámaian le kell csökkenteni, bizonyos területeken gyakorlatilag megszüntetni a kereskedelmet az iszlám köztársasággal.

Washington el akarja érni, hogy november 4-ig „lehetőleg a nullához közeli mennyiségre” csökkenjen az olajimport. Az Európai Unió az iráni atomalku ügyében hajlandó szembemenni az Egyesült Államokkal, és azon dolgoznak, hogy fenntartsák a kereskedelmi kapcsolatokat Iránnal. Az amerikai pénzrendszertől való függés miatt viszont kérdéses ennek sikeressége. A francia Total már be is jelentette, hogy kivonul az iráni olajmezőkről, a helyükre bejelentkezett a kínai állam tulajdonában álló China National Petroleum Corporation.

Atomalku

Itt írtunk bővebben arról, hogy Trump valószínűleg egy lavinát indított el, amikor felrúgta az Iránnal kötött atomegyezményt. Itt olvasható a beszámolónk a Külügyi és Külgazdasági Intézet kerekasztal-beszélgetéséről, mely a megállapodás jövőjéről szólt.

 

Az amerikai lépés után Irán megkezdte urándúsító kapacitásának növelését célzó folyamatot. Magyarországot rosszul érinti az egész ügy, mert az iráni olajimport csökkenésének köszönhetően nőnek az üzemanyagárak, bár Szaúd-Arábia hajlandó pótolni a kieső mennyiséget.

Az iráni diaszpóra a beszámolók szerint hosszú tapssal jutalmazta Pompeo beszédét.

Róháni is megszólalt

Az iráni elnök szintén vasárnap beszélt a két ország viszonyáról, melyben eltanácsolta Donald Trumpot a Teheránnal szembeni ellenséges politika folytatásától, kijelentve, hogy

„egy háború Iránnal minden háború atyja lenne.”

Róháni szerint van lehetőség a megbékélésre, Trump viszont Twitteren intézett kirohanást a teheráni elnök szavai ellen, csupa nagybetűvel írva:

„Soha többet ne fenyegessétek meg az Egyesült Államokat, különben olyan következményeket fogtok elszenvedni, melyekre még nem volt példa a történelemben. Többé nem olyan ország vagyunk, amely elviseli a háborodott és erőszakra bujtó szavaitokat. Legyetek óvatosak!”