A KDNP frakcióvezetője kimondta, a sorosozás csak politikai marketingtermék

A hajléktalanság és az ápolási díj ügyében sem ért egyet a Fidesszel.

Ott van például a hajléktalanok helyzete. A kormány ténykedését már több egyházi személy is kritizálta, és még a kereszténydemokraták szerint is a Jobbik által már számtalanszor felvetett bérlakásprogram lehetne a valódi megoldás. Azonban mivel a nagyobbik kormánypárt nem osztja ezt az álláspontot, így a KDNP sem kardoskodik mellette.

Érdekes aztán az is, hogy a párt keresztény értékrendjével hogyan összeegyeztethető az a gyűlöletkeltés, amit a kormánypártok folytatnak a bevándorlókkal és az egykor őket pátyolgató Soros Györggyel szemben. Harrach szerint ezt úgy tudják lelkiismeretesen kezelni, hogy különbséget tesznek bevándorlásügy és politikai marketing között.

„Európára a legnagyobb veszélyt az ellenőrizetlen migráció jelenti. Ez részben spontán, részben felkeltett és támogatott folyamat. A támogatásban, éppen az anyagi lehetőségei miatt, komoly eszközök vannak Soros György kezében, és ő él is ezekkel. A “sorosozás” tartalmilag ezt jelenti. Az, hogy ez egy folyamatos marketingeszközként jelenik meg, egy szakmai kérdés, én ehhez a szakmához nem értek.”

A politikus továbbá szintén a jobbikos álláspontok mellett szólt, mikor azt mondta, hogy akkor lenne elégedett, ha a ciklus végére az ápolási díj és a családi csődvédelem ügyében is előrelépnének.

„Az ápolási díj méltányos és differenciált emelésére szükség van. A másik az adósságcsapdába került családok ügye. A devizahiteleseket mentő kormányzati intézkedések után több lépést tettünk már ezen a téren – például a bírósági végrehajtás területén tapasztalt visszaélések megszüntetésére eredményes törvénymódosítások történtek -, most a családi csődvédelem lehetőségei fognak bővülni és beterjesztünk egy könnyített törlesztésről szóló törvényt azok számára, akik ellehetetlenült helyzetbe kerültek.”

Az interjú végén szóba került az abortusz szabályainak változtatása is. Harrach úgy véli, Magyarországon nincs lehetőség az abortusztörvény szigorítására, bár szerinte az ember élethez való joga – beleértve a magzatot is – előbbre való az „úgynevezett önrendelkezési jognál”.