5 százalékos a tejáfa, drágább lesz viszont a pálinka

20 ezerig pedig nincs tranzakciós adó.

A Varga Mihály pénzügyminiszter nevével fémjelzett adótörvénycsomag ma délután jelent meg a Parlament honlapján. Az utca emberét leginkább két tétel érinti: végre-valahára 5 százalékos áfakulcs alá kerül a hőkezelt (UHT, ESL) tej is, valamint mentes lesz a tranzakciós illeték alól a magánszemélyek számlájáról (kivéve az egyéni vállalkozók vállalkozási célra használt számláját) 20 ezer forintig teljesített átutalás. Ez átutalásonként legfeljebb 60, azaz hatvan forintot jelent.

Emellett Orbánék úgy döntöttek, nem vitáznak tovább Brüsszellel, leteszik a szabadságharcos fegyvert a pálinkavitaként ismert összezördülésben. Az Európai Unió hivatalos szervei a közösségi joggal ellentétesnek válták, hogy az eredetileg „chipsadó” néven megismert népegészségügyi termékadó csak bizonyos alkoholfélékre terjedt ki, ebbe a körbe viszont nem tartoztak bele a gyümölcspárlatok és a gyógynövényes italok. A kormány úgy véli, az EU álláspontja több szempontból vitatható, ám

annak érdekében, hogy elkerülhető legyen egy évekig elhúzódó, mind az adóalanyok, mind az adóhatóság számára káros jogbizonytalan helyzet kialakulása,

a vita lezárása végett adóval sújtják ezeket az alkoholos italokat is.

Valószínűleg a teljes magyar jogtörténet első smiley-ja is bekerült a törvényjavaslatba. A 29. oldalon levő 66. § az áfatörvényt módosítja, melynek zárójeles felvezetése kettősponttal zárul. Az írásjel mögötti zárójellel együtt a Word automatikus javítója ezt azonban smiley-vá változtatta.

Közérdeklődésre tarthat még számot az eredetileg a Stop Soros részeként beterjesztett, majd visszavont bevándorlási különadó. Ezt most az adótörvények részeként nyújtották be, és annak kell megfizetnie – függetlenül attól, hogy hazai vagy külföldi szervezetről van szó –, aki

  • média kampányokat (sic!), média szemináriumokat (sic!) folytat, és abban részt vesz;
  • hálózatot épít és működtet;
  • bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda tevékenységet (sic!) végez.

Nekik a támogatás negyedét kell befizetniük a költségvetésbe, amit kizárólag határvédelmi feladatok ellátására lehet felhasználni.