Ezer rendőr több mint 120 millió forintért védte az új Országgyűlés alakuló ülését

Ennyibe talán még sosem került a kormánypárti politikusok védelme.

120 millió 481 ezer forint – ennyi volt a május 7-i és május 8-i Kossuth téri rendőri biztosítás többletköltsége, derült ki Sneider Tamás Jobbik-elnök közérdekű adatigényléséből.

Az Alfahír birtokába jutott, Országos Rendőr-főkapitányságtól származó tájékoztatás szerint a 120 millió forint „a rendezvény biztosításával kapcsolatban felmerült összesített többletköltség” volt, tehát feltételezhető, hogy valójában ennél is magasabb összegről van szó.

A dokumentum szerint a 120.481.000 forint a következőkből állt össze:

  • Személyi juttatás: 83.848.000 forint
  • Munkáltatót terhelő járulék: 16.351.000 forint
  • Dologi kiadás: 20.282.000 forint
  • Összesen: 120.481.000 forint

Az adatigénylésből megtudtuk azt is, hogy május 7-én és 8-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az alájuk rendelt Készenléti Rendőrség a teret

1071 fővel biztosította.

Ez a rengeteg egyenruhás végül a rendezvények biztosítása során 28 főt igazoltatott, és 7 fő esetében alkalmazott testi kényszert. Utóbbi azt jelentette, amikor egy kis tiltakozócsoport nem akarta elhagyni a lezárásra ítélt Kossuth teret, ezért kivitték őket onnan. Azonban sem előállításra nem került sor, sem személyi sérülés nem történt, ugyanakkor feljelentést tettek ellenük „helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt.”

Érdekesség, hogy miközben óriási –és úgy tűnik, anyagilag is rekordot jelentő- biztosítás történt a parlament alakulóülése miatt, a fokozott biztonsági intézkedések ellenére az Orbán Viktor miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló Zaid Naffa nevű jordán üzletember annak ellenére is szabadon mozoghatott az Országgyűlés épületében, hogy már kétszer is megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon.

(Címlapfotó: Béli Balázs/alfahir.hu)