Előzetesbe vágták Habony volt ügyvédjét

Madarat tolláról.

Ahogy arról az Alfahír is hírt adott, Busch Bélát sikkasztás, csalás és ügyvédi visszaélés gyanúja miatt előbb házi őrizetbe helyezték, szerdán pedig abban a büntetőeljárásban rendeltek el kényszerintézkedést ellene, amelyben Oszter Sándorral együtt befolyással való üzérkedéssel vádolják.

A vád szerint Oszter, Busch és más ügyvédek összesen 50 millió forint körüli összeget csaltak ki egy Szlovákiában bujkáló, Magyarországon adócsalás miatt körözött vállalkozótól, akinek azt ígérték, hogy segítenek elsimítani az ügyét.

A Magyar Nemzet információi szerint az ügyvéd letartóztatásról azt követően döntött a Budapest Környéki Törvényszék, hogy az ügyészség bejelentette:

minden kétséget kizáró bizonyíték áll a hatóságok rendelkezésére.

Egy hangfelvétel alapján kiderült, hogy Busch egy hozzá közel álló ügyvéden keresztül vette rá vádlott-társát, Keserű Sándor Izraelt, hogy vonja vissza terhelő vallomását.

A Magyar Köztársaság lovagkeresztjével is kitüntetett ügyvéd korábban Habony Árpád jogi képviselője volt egy rágalmazási perben, miután a Magyar Narancs arról írt, hogy Habobny 2006 novemberében majdnem elgázolt két gyalogost, majd a kocsijából kiszállva a férfit leütötte, a nőt pedig hasba rúgta.

A bűnismétlés kiküszöbölése miatt került Habony volt ügyvédje házi őrizetbe

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyvéddel szemben haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz. A gyanúsított 2015. július és 2017. április között, 27 alkalommal kért különböző összegeket kölcsön, de tartozását nem fizette vissza, erre nem is volt reális lehetősége.