Temetésen robbantottak pokolgépet Afganisztánban

Legkevesebb 17 ember vesztette életét.

Núr Ahmad Habibi, a tartományi kormányzó szóvivője szerint egy robbanószerrel megpakolt riksa robbant fel Haska Mina kerületi kormányzóját gyászolók tömegében. Hozzátette: a székvárosban, Dzsalalábádban elkövetett merényletben 13-an megsebesültek.

Más források szerint hozzávetőleg 30 sebesültről tudnak.

A szóvivő elmondta: az előzetes jelentések öngyilkos merénylőről szóltak, időközben azonban a hatóságok már abból indulnak ki, hogy a pokolgépet távolról hozták működésbe.

Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

A radikális iszlamista tálibok tagadták, hogy közük lenne a történtekhez. Mindemellett az Iszlám Állam dzsihadista szervezet helyi ága tevékeny Nangarharban, s már több merényletet is elkövetett tisztségviselők illetve a biztonsági erők tagjai ellen.

Az északi Balh tartomány székhelyén, a viszonylag biztonságosnak mondott Mazari-Sarífban eddig szintén ismeretlen elkövetők robbantottak vasárnapra virradóra 12 embert megsebesítve.