Orbán Gáspár gyógyít, térít és ismeretlen nyelven imádkozik

Felház.

A 24.hu hosszú időt szánt arra, hogy megismerje a Felház keresztény mozgalmat, melynek vezetői között Orbán Gáspár is megtalálható, a miniszterelnök fia.

A beszámoló szerint Orbán egyszer talpig feketében, telefonjáról olvasott jegyzeteket, de később már fejből beszélt. Megkérte a résztvevőket, hogy akik Istennek mennek követségbe, azok sétáljanak a színpadhoz. Kétszázan jelentkeztek, aztán Orbán közölte, hogy Isten azt mondta neki, van a teremben egy olyan ember, akinek lovas baleset miatt fáj a jobb térde.

Jelentkezett is egy lány, csak neki épp a bal térde fájt, de ettől függetlenül önkéntesek imádkoztak a térdéért. A Felház tagjai gyógyítanak, de Orbán Gáspár kifejtette, hogy nem ők, hanem Jézus gyógyít rajtuk keresztül. Ez amúgy néha nem sikerül, Jézuson múlik az ügy.

Orbán a 24-nek elmondta, hogy 22 éves koráig vallásos volt (református), de nem hívő. Később találkozott Istennel, ennek köszönhetően elmerült az élet valódi értelmében. Ugandában volt önkéntes, ott történt ez.

"...olyan erejével találkoztam az élő Istennek, hogy az egész életemet átadtam Jézusnak."

Orbán az ELTE jogi karán tanul, jövőre végez. Elvileg addig viszik a Felházat, amíg egyetemisták, utána a karrierjükre koncentrálnak, mert az is Isten kedvére való.